Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 5. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT RADNÓTI MIKLÓS - Ittzés Mihály: Egy előrenéző Visszatekintései (Kodály Zoltán írásai új kiadásban)
A terjedelmesre duzzadt harmadik, már posztumusz kötet csak 1989-ben látott napvilágot, s hamar az első-második sorsára jutott: már antikváriumban is hiába kereste, aki hozzá akart jutni. Ennek tematikája természetesen az előző kötetekben meghatározottakhoz csatlakozik. Jórészt az eredeti két kötet anyagának lezárása után keletkezett írásokat, nyilatkozatokat kínál, de akadnak benne szép számmal korábban lappangó dolgok is. A Kodály születésének 125. évfordulójára, 2007-re tervezett új kiadás 2008 őszére valósult meg. Megkésve, de nem elkésve, és - pénzszűke meg értékválság ellenére - remélhetően így sem irányul feléje kevesebb figyelem, mintha ünnepi kiadvány lett volna... Az így láttuk Kodályt című visszaemlékezés-gyűjteményben hasonmásban olvasható Kodály Zoltánnak a szerkesztő munkáját nyugtázó ajánlása: Bónis Ferencnek szorgalma gyümölcse meg ne feküdje gyomrát! A több éves anyaggyűjtő és szerkesztői munkától nemhogy megcsömörlött volna Bónis Ferenc, hanem csak növekedett az étvágya a Kodály-termés teljességre törekvő begyűjtésére. Nem elégedett meg a húsz évvel ezelőttre összeállt pótlólagos anyag közzétételével sem, hanem folytatta a munkát. Ennek eredményeként a mások és saját maga által fellelt anyagokkal a 2008-as Függelékben négy tárgykörbe tartozóan 18, a Visszatekintésben korábban nem szereplő dokumentum található. Jobbára mindeddig újságok sárguló lapjain vagy rádiós hangtárak mélyén szunnyadó nyilatkozatok adnak egy-egy új színt, új árnyalatot az egyébként jól ismert Kodály-képhez. De vajon tényleg olyan jól ismert ez a Kodály-kép? Milyen portré bontakozik ki előttünk a Visszatekintés köteteiből? Az nagyon is jellemző, hogy a Mester az 1952-ben, 70. születésnapjára Szőllősy András szerkesztésében megjelent, A zene mindenkié című cikkválogatás gondolatkörét, vagyis a zenei nevelés és művelődés ügyével foglalkozó megnyilvánulásait állíttatta az első helyre, a nyitó kötetbe. Itt és a posztumusz harmadik kötet első részében - Bónis Ferenc javaslatára - már Legyen a zene mindenkié! tettekre sarkalló felszólító módban fogalmazott címmel. így még jellemzőbb Kodály Zoltán törekvéseire. így lett igazán annak a művésznek a megnyilvánulása ez a cím választás, aki a közművelődés érdekében végzendő munkát fontosabbnak tartotta, mint a maga hírnevét növelő további nagyszabású alkotások létrehozását. Pedig alkotómunkájának a hátterében is hasonló szándékok munkáltak: mindig a közösség hangját, népe hangját akarta megszólaltatni - róla, érte és hozzá szólt a zene és a szavak hangján is. Ma, amikor a „valósítsd meg önmagadat" szubjektív-egoista elve uralja a világ nagy részét, a kodályi gondolkodás szinte korszerűtlennek tűnik fel sokak szemében. Úgy gondolják talán, hogy egy letűnt korszak, a kudarcba fulladt szocializmus kultúrában is jelen lévő népboldogító törekvései visszhangoznak áttételesen Kodály szavaiban is. Olyan korszaké, amelynek köszönhetően a zenei nevelés területén viszonylagos uralkodó szerephez juthattak az ő eszméi és az azok nyomán kibontakozó pedagógiai gyakorlat; például a Kecskemétről elindult énekes iskola típusában. Holott Kodály éppoly kritikusan viszonyult az 1950-60-as évek nevelésügyéhez, mint a korábbihoz. Ha elég sokat olvasunk el Kodálynak a zenei művelődés érdekében kifejtett gondolataiból, akkor világosan láthatjuk, hogy nála az egyén boldogulása, tehetségének kibontakoztatása és a közösség szolgálata harmonikus egyensúlyban van jelen. Komoly elvárásokat fogalmazott meg az állammal szemben már az 1920-as években meginduló zenepedagógiai reformmozgalom idején, de szakemberek és tanulók, művelők és művelődök személyes felelősségérzetét is mindig ébresztgette. Már 1929-ben írott Gyermekkarok című programadó cikkében a „bomlott kultúrájú és művészietlen élet" ízlésromboló, vagyis a lelki egészséget semmibe vevő jelenlététől féltette az ifjúságot. Számára egészen más értelemben volt (kellett volna, hogy legyen) „szolgáltató intézmény" az iskola, mint ahogy azt ma értelmezik. Szigorúan a zenei nevelés témájánál maradva is kihallszik szavaiból a politika és a kontraszelekció bírálata. Megállapítja (I. kötet, 43. oldal), „hogy állások betöltésénél sohasem a legjobb erőket választják ki, hanem »összeköttetés«, vagy mint legújabban a fővárosnál: »pártközi megegyezés« dönt. így csak természetes, hogy sok fontos helyen arra teljesen alkalmatlan emberek ülnek, és szinte véletlen a »rigth man at right place«. 124
