Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 5. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT RADNÓTI MIKLÓS - Egressy Zoltán: A város ilyenkor már részeg
például mellettem valaki. Leülök a pulthoz, az embereket kezdem figyelni, sötét tekintetek, alulról néznek fölfelé, leigázhatatlan, vastag szemöldökű népség, határozottan szembenézek azzal, aki felém fordul, mindjárt lebuziznak; vannak nők is, nem is kevesen, helyesek, mindenre elszánt a tekintetük, mellbimbóik ki akarják lyukasztani pólóikat, néznek rám bizalmatlanul, bármire nyitottan. Sört kérek, rosszkedvűen morog a csapos, ahogy odatolja elém. Kérek máris még egyet, majd felváltva iszom. Nem jön be a hely igazán, ahogy kikérem a második korsót, érzem, hogy tovább kéne állnom, de most már maradok, lesz ami lesz, nincs még fél egy se, hosszú még az éjszaka, innen majd átmegyek valahova, aztán stoppal visszajutok valahogy a szállásomra. Ez legyen a következő órák gondja, most iszom a sört, valamit muszáj csinálnom, nem megy semmi, semmi, nem tudok szabadulni tőled. Nem érzem itt jól magam, nem passzol a hely a hangulatomhoz, nem jó az íze, nem tetszik a berendezés, stílustalan, a szomszédos kocsmába kellett volna mennem, bordó-kék fényei vannak, majd átnézek, de már most is ott kéne lennem, eleve oda kellett volna mennem, mindegy, most már ez van, ezt jelöltem ki. Lép egy bizonytalant felém egy fiatal, borostás fiú, nem nézek rá, a poharamat bámulom, megtorpan, nem jön oda. Hálás vagyok érte, azonnal elküldeném a picsába, baj lenne belőle, itt vannak a barátai. Rólad gondolkodom, most nem látlak a sörben, ezért is hálás vagyok, azon tűnődöm, miért kezdtük újra. Nem történt volna semmi baj, ha nem futunk neki még egyszer. Túl nagy volt a fájdalom, hogy mással lehetsz, arra gondoltam, hogy éljem túl, ha mással mész a tengerhez, mindig vízhez mentünk, mert szereted. Ne légy mással, velem légy. Önzőség, hiúság, büszkeség, ezek ostobaságok, mégis fontosak mindenkinek, de mindegy, nem ez volt a lényeg, hanem hogy szerelmes vagyok beléd. Most ugyanúgy, mint az elején. A jobb szemed tárgyilagos volt mindig, normális, praktikus, de a bal nem, a bal nagyon nézett. Az tudott mindent, benne volt minden, tudta a végét is a történetünknek, ezzel együtt szerelmesen nézett rám. A mesekönyvemben pont ilyen volt a rajz bal szeme, mint a tiéd, a jobb is, a szív alakú arcforma, a szemöldök, az orr íve, a haj esése, színe, minden, minden. Ötéves lehettem, de egy életre megjegyeztem, szerelmes lettem a grafikába, ezt az arcot kerestem ötéves koromtól. Akkor még nem zavart, hogy egy fiú arca tetszik, nem tudtam, hogy ezzel bármi baj lehet, később lett bűntudatom, tíz évvel később, aztán újabb tíz év telt el, mire túlléptem rajta, mire nehezen, lassan, bizonytalanul túlléptem az egészen. Amikor találkoztunk, még csak ismerős voltál, nem ugrott be, hogy láttalak húsz éve egy mesekönyvben, később jutott eszembe. Telepakoltam magam mindenféle érzéssel, előjött minden, ami rád várt, már húsz éve vártalak, féltem, hogy a lányokat szereted, nekik biztos tetszel, ezeknek itt nagyon tetszenél, a hegyes mellűeknek, egyébként tudom, hogy tetszettél a szép lányoknak. Fiúra sosem voltam féltékeny, csak lányokra, ha egy lány vett volna el tőlem, dupla árulásként éltem volna meg. Tele vagyok lánybaráttal, nem tudom ezt megmagyarázni. A szalvétán akkor láttam meg az arcodat, amikor már majdnem egy év eltelt. És nem jutott eszembe, hogy aki rajzolta, talán a könyvből másolta le az arcod, ez nem jutott eszembe akkor, csak az őrjöngő rohamomra emlékszem, majdnem 107
