Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 1. szám - Gerold László: Testvérem, Joáb

végleges döntést hozna, a művet „megvitatás végett a vajdasági magyar írók elé terjeszti", s megbízta a könyvkiadót a tanácskozás összehívásával. Erre 1969. július 16-án került sor, s az írók hosszas vita után a mű megjelenése mellett foglaltak állást. A vita azonban ezzel nem zárult le, részben a Magyar Szóban, részben az Új Symposionban folytatódott (irodalmát 1.: GEROLD, 2001). A Joáb-vita több volt egy kézirat sorsáról folytatott sajtópolémiánál, az írók, elsősorban a Symposion-nemzedék tagjai (Bányai, Bosnyák, Fehér, Gerold, Utasi), lényegében a titkon létező cenzúra ellen tiltakoztak akkor, amikor szembeszálltak a Kiadói Tanács szándékával, hogy eszmei-politikai szempontból ítélkezzen egy irodalmi mű felett.

A Kiadói Tanács a maga módján és eszközeivel a fentebb új valóságként említett politikumra reagált. Hogy ezt a maga módján tette, az szinte természetes is, ha tudjuk, hogy a tizenegy tanácstagból nyolc politikus volt, s a három irodalmár közül is másfél főleg az ideológiában volt inkább járatos, mint az irodalomban és az esztétikában. A Közlemény (Új Symposion, 51-52. szám, 1969. júl.-aug.) nyelve, érvelési módja következésképpen a politika világát, stílusát idézte. Kezdve attól, hogy a bevezetőben, mint afféle megfellebbezhetetlen tekintélyre az irodalmi közvéleményre hivatkozik, amelyben „egymásnak ellentmondó vélemények és értékelések" fogalmazódtak meg, s ezek késztetik arra a tanácsot, hogy „érdemben foglalkozzon" Gion regényének kéziratával és „határozzon annak kiadásáról". Mielőtt azonban felsorolná kifogásait, siet elhatárolni magát attól, amiben, tudja, valóban nem illetékes, nevezetesen, hogy kétségbe vonja a mű és a zsűri esztétikai kritériumait, de azonnal hozzáteszi, hogy szükségesnek tartja megvizsgálni a mű „egyes politikai-eszmei vonatkozásait", „különös tekintettel arra, hogy bizonyos kitételei nem kívánt következményekkel járhatnak a szerzőre és a kiadóra nézve egyaránt". S a következő mondatban már pontosít is, mondván, hogy a „kézirat közvetlenül reagál 1968 nyarának nemzetközi eseményeire". A felvezetés után következik az ideológia, amely nevében megemlíti, „nem vitatható el az írónak az a joga, hogy véleményt formáljon az emberekről és a társadalomról”, sőt az sem vitatható el tőle, hogy olyannak ábrázolja a társadalmat, amilyennek ő látja, de csak addig, „míg következtetései és általánosításai nem kerülnek ellentétbe a közösség érdekeivel". Giontól sem vonja meg ezt a jogot, az sem kérdéses, hogy „az általa ábrázolt társadalmi közösségben mindenki annyira korrupt és erkölcstelen-e, mint ahogyan a mű szuggerálja", de mint ilyen, nem jelenhet meg, mert „miféle implikációkhoz és nem kívánt következményekhez vezetne, milyen politikai szövődményekkel járna, ha a regény minden változtatás nélkül, betű szerint jelen formájában jelenne meg". Világos: cenzúrázni kell! Sugallja, ha szó szerint nem is mondja ki. Az ok, hogy vannak „kitételei, megállapításai, tézisei, értékelései, amelyek feltehetőleg bonyodalmakat idéznének elő, minthogy a szerző-napi politikai eseményekhez nyúlva-nagyon is általánossá, egyetemes érvényűvé teszi azt, ami csak részleteiben felel meg a valóságnak". Majd az általános jellegű észrevételeket három pontban konkretizálja. Először: „A regény emberi világa, amely a maga gyáva, korrupt, politikailag kétszínű vezetőivel, tirannus gyárigazgatóival, a társadalom lelkiismeretét képviselő, lezüllött forradalmáraival, a »rezsim« vámszedőivel, kizsákmányolt gyári munkásaival egyoldalú - következésképp torz - képet szuggerál valóságunk egészéről" s nem érzékelteti, sőt kirekeszti „a társadalomban zajló egyéb folyamatokat". Másodszor: bár a szerző nem azonosítja magát az általa ábrázolt világgal és hőseivel, de „nem is határolja el magát tőlük". Harmadszor: „A regényben olyan külpolitikai kitételek találhatók, amelyek nem felelnek meg az ország külpolitikai érdekeinek, amennyiben sérelmesek egyes országokra és nemzetekre, másfelől pedig külpolitikánk koncepciójának helytelen magyarázatára is okot adhatnak". Ezek tudatában a Kiadói Tanács nem fogadhatja el a regény írói „üzenetét", melynek „nincsen művészi funkciója", s arra az álláspontra helyezkedik, hogy „a szerzővel egyetértésben meg kell vizsgálni a kirívó kitételek változtatásának vagy esetleges törlésének lehetőségét", ami által „nem változik meg a mű egészének koncepciója". Továbbá a közlemény zárótételként említi, hogy a kéziratot megvi44