Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 1. szám - Gerold László: Testvérem, Joáb
A vajdasági regény iránti igény a levegőben volt a hatvanas években, kivált az évtized végén, amikor ez az irodalom egészében érezhetően fellendülőben volt, illetve amikor a közelmúltban már megjelent néhány figyelmet keltő mű (Major Nándor: Dél, Varga Zoltán: A méregkeverő, Végei László: Egy makró emlékiratai, Burány Nándor: Összeroppanás), köztük Gion első könyve, a Kétéltűek a barlangban is, hogy csak azokra utaljak, melyeket az „új" regényekről írva Bányai János is említ A „felfedezés" regényei című tanulmányának bevezetőjében. A várakozás ellenére a meglepetés erejével hatott a pályázat eredménye, hogy a már említettek mellett tizenkét új regény jelent meg. Ez lenne a vajdasági regény, kérdezték ugyanakkor visszahőkölve azok, akik az addigi hagyomány szerint egészen másképpen képzelték el a műfaj alakulását, netán éppen reneszánszát. Sajátos paradoxon alakult ki, megérkezett, méghozzá tömegesen, a várt új műfaj, amely azonban nem igen hasonlított felmenő ági rokonaira, például Szenteleky Kornél, Majtényi Mihály vagy Herceg János regényeire, ugyanakkor egymásra sem hasonlítottak ezek a regények, „alig vannak közös vonásai(k), közös programról, közös célokról pedig alig beszélhetünk", még az sem közös bennük, amit elutasítanak, „világuk sem közös". Hőseik „teljesen ellentétes, ellentmondó, egymást kizáró világban" mozognak, „irányuk sem", „etikai tartásuk" (kiemelések: Bányai) sem közös. Közös viszont az a feladat, amit betöltenek, „irodalmunk valóságos konstituálódási folyamatának" beindítása. Megjelenésekor tehát az új regény, olvassuk a tanulmányban, jóllehet várták, „a meglepetés ellenállásába ütközött", s nem azért, mert „torkát köszörülgetve tapogatózva" szólalt volna meg, hanem mert más volt, mint amilyennek várták. Hogy a vajdasági magyar regény más irányban szélesedik, mint a hagyomány alapján várható volt, azt elsőnek Major regénye, a Dél jelezte. Egyfelől mellőzte az addig alapvetőnek ítélt helyi színeket, mint valóságképünk legfőbb ismérvét, mert lehet-e ott helyi színekről beszélni, „ahol mindig mindent újra kell kezdeni (...) ahol nincs egy összetett, múltból és jövőből, történelemből és jelenből, emberi sorsok ismétlődéséből konstituálódott valóság?" - kérdezi Bányai. Miféle valóságot fedeztek fel számunkra akkor ezek az új regények, köztük Gion műve, a Testvérem, Joáb? A politikumot. Ami egykor a helyi színek volt, az most a politikum. Ez a magyarázata annak, hogy ezek a művek ellenállást váltottak ki. Azok, akik a valóságot várták, a fogalom addigi értelmében, meglepődve fedezték fel, hogy valóságként politikumot kaptak, méghozzá olyat, amely nem volt azonos az ideológia hirdette politikummal. Érthető, hogy akik a hivatalos politika oldaláról közelítettek ezekhez a regényekhez, csalódtak, s heves támadásba kezdtek, „szélsőséges individualizmus"-t, a valóság tagadását rótták fel, mint Bálint István, vagy a tagadással azonosított elidegenedést nehezményezték, mint Bálinttal egyetértésben Juhász Géza (Regények az elidegenült ifjúságról. Uo.) tette. Ez a társadalmat óvó (ál)marxista szemlélet lehetett az alapja a Joáb-vitát kirobbantó kiadótanácsi közleménynek is, amit a tanács tagjai az irodalmi közvélemény nevében és nyomására kezdeményeztek, holott a kötet megjelenése előtt annak a bizonyos irodalmi közvéleménynek tudomása sem volt, lehetett a műről, amelynek kiadását a tanács helytelenítette. A regénypályázat 1968 végén zárult, a zsűri (Bori Imre, Utasi Csaba és Vukovics Géza) a következő év elején (Magyar Szó 1969. jan. 12-én) tette közzé döntését, amely szerint az elsődíjas mű Gion Nándor regénye, a Testvérem, joáb, a második díjat Major Nándor (Hullámok), a harmadikat Domonkos István (A kitömött madár) kapta. A zsűri (Magyar Szó 1969. jan. 14-én) és Gion (uo. 1969. jan. 16-án) elégedetten nyilatkozott a sajtónak, a díjakat átadták (1969. jan. 17-én). A könyvek szerkesztői munkálatai folytak, amikor Közlemény jelent meg a Kiadói Tanács 1969. június 24-i üléséről. A Magyar Szó tudósítása (1969. jún. 26-án) szerint a tanács -„egyik-másik tagjának kivételével - nem bocsátkozott az elsődíjas regény irodalmi, esztétikai értékelésébe, hanem eszmei-politikai, társadalmi szempontokból mérlegelve megállapította, hogy általában és részleteiben kifogásolható mű" Gion regénye, s ezért mielőtt 43
