Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 5. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT RADNÓTI MIKLÓS - Halper Nándor Ferdinánd: Túl jón s rosszon - a visszaemlékezést közreadja Csapody Tamás
nokot kaptunk, az elsőt, az „emberségest" leváltották.45 És jött lassan a szovjet hadsereg, és ez baj volt. Nekik, mert tudták, érezték, hogy a háborút elvesztették, mi pedig éreztük a saját bőrünkön, hogy minél közelebb jönnek, annál rosszabb, elviselhetetlenebb a mi helyzetünk. Új parancsnokunk pedig ezekkel a szavakkal mutatkozott be: „Ha a vörösök már itt lesznek a hegyek mögött (és mutatott a távoli hegyek mögé), maguk akkor is dolgozni fognak, nekünk még mindig lesz annyi erőnk, hogy magukkal elbánjunk." Tudta az a vérengző gazember, hogy mi mennyire vártuk a felszabadító hadsereget. Ezután a beszéde után, látva a nem valami rózsás jövőnket, megkezdődtek a szökések. Hogy mennyien szöktek meg, és hánynak sikerült, azt nem tudom. De elfogtak egy párat, és azok kivégzésénél jelen kellett lennünk.46 Nem hagyhatom ki az írásomból, hogy a szökevények kézre kerítésénél, mondhatom, döntő szerepe volt az ott állomásozó fehérorosz ellenforradalmi lovas csapatnak, melynek tisztjei a cári egyenruhában, kezükben a bikacsökkel, a jellegzetes orosz korbáccsal tetszelegtek. Ezek után a lágerünket, amely eddig minden oldalról nyitva volt, szögesdróttal körülkerítették. És kezdetét vette a terror. Jöttek a verések, fenyítések, kikötések, a büntetés formáinak egész sorozata. Egy alkalommal én is megkaptam alaposan. Egy reggel munkából fáradtan hazajövet egy keretlegény felszólított, hogy seperjem ki a barakkunkat. Én erre azt válaszoltam, hogy fáradt és álmos vagyok az éjszakai munka után. Erre ki lettem kötve. Ez a magyar hadseregben használt kegyetlen büntetés abból állt, hogy a büntetett két kezét hátul összekötik, és az összekötött kezeinél fogva felhúzzák magasra. Ez borzasztó fájdalmakkal jár, és ha az illető kínjában megmozdul, enyhíteni akarván a fájdalmakon, a fájdalmait csak hatványozza. Mikor leeresztettek, a két kezem csak nagy fájdalmak között és csak bizonyos idő elmúltával tudtam újra előrehozni. Ezek a ma oly gyakran érezhető fájdalmak a vállaimban, lehetséges, hogy talán onnan erednek! És jöttek a különböző bajok. Először jött az úgynevezett hexensluss. Leülni se, állni se, feküdni se tudtam. De dolgozni kellett, hogy tudtam, már nem emlékszem. Azután jött az újabb betegség! Megállapította az orvos, hogy kötőszövet-gyulladásiom van], ami abból állt, hogy az egyik lábfejemen megrepedt és szétnyílt a hús, és gennyezett. Orvosság természetesen nem volt, de dolgoznom kellett. Az egyik német Vorarbeiter látva szörnyű kínjaimat, azt tanácsolta nekem, hogy vizeljek a gennyes sebemre. Megtettem, és a seb eltűnt, a hús újra összeforrt egész rövid időn belül. Minél közelebb jött a szovjet hadsereg, annál rosszabb lett a helyzetünk. Napirenden voltak a verések, kínzások, sőt halállal végződő kínzások. Éjjel nem mertünk kimenni a mellékhelyiségre, mert egy ilyen út rendesen veréssel végződött. Én ezt úgy oldottam meg, hogy a fekvőhelyemen elrejtettem egy 45 A bori táborcsoport első, 1943 tavaszán kinevezett parancsnoka Balogh András alezredes. A második bori táborparancsnok 1944 januárjától Marányi Ede alezredes volt. Bővebben lásd Csapody Tamás: Átváltozások. Marányi Ede - avagy „Fehér Antal" - bori táborparancsnok élete. Népszabadság, Hétvége, 2008. június 7., 6-7. oldal. 46 Reisset és Friedmann kivégzésére került sor 1944. április 2-án vagy július 22-én. „Friedmannra emlékszem, akinek a Teleki téren volt üzlete. Meg akart lógni, próbálkozott. Marányi kivégeztette, halálra ítélte. Friedmann annyit tudott mondani, 'hogy éljen a ...'. Ezek voltak az utolsó szavai." Halper Nándor Ferdinánd. Személyes közlés. Kassa, 2006. február 4. 83
