Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 5. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT RADNÓTI MIKLÓS - Halper Nándor Ferdinánd: Túl jón s rosszon - a visszaemlékezést közreadja Csapody Tamás
Hosszúnapkor23 is dolgoztunk, sőt ettünk is, nagyon kevesek kivételével, megint nem dőlt össze a világ. A hegyekbe nagyon korán érkezett az ősz, gyakran esett az eső, ilyenkor a szállásunk mindig átázott, fekvőhelyeink úgyszintén. Hideg volt, különösen éjjel. Tisztálkodási lehetőség jóformán semmi. Egyetlen forrásból csepegett egy kevés víz, itt kellett sorban állni a testi tisztálkodást, a fehémeműmosást, valamint az evéshez használt tárgyainkat megmosni. Az éjszakák hidegek voltak, fekvőhelyeink kemények, nehezen jött álom a szemünkbe. Reggel korán felébresztve, meg- gémberedett testrészekkel, egy meleg kávénak gúnyolt lötty és egy darab száraz kenyér gyors elfogyasztása után, kezdetét vette a napi munka. Védősáncokat ástunk, fedezékeket építettünk, árkokat ástunk és hordoztuk a hegy lábától, illetve a faluból a szükséges anyagokat, többek között a szögesdrótokat is fel a hegyre. Ez volt talán a legkomiszabb munka! Vállra kaptuk a drótot és úgy vittük. Ruháink elszakadtak, vállunk, kezünk csupa vér és seb volt. Orvoshoz senki sem akart menni, mert az első pacienst az „orvos" összeszidta és összerugdosta mint szimulálót... Itt hangzott el gondolom először: „Beteg zsidó nincs, csak egészséges vagy halott." De a későbbiekben mégis kénytelen volt ez a szadista egy-két esetben a betegeket kórházba utaltatni, mikor már gyakori volt a hátsó vérzés. Meg vagyok róla győződve, nem azért tette, hogy a betegeken segítsen, hanem hogy elejét vegye egy esetleges epidermiának24. Mi lett volna akkor az épülésben lévő „védővonallal"? Avval a vonallal, amely az oroszokat volt hivatva feltartóztatni. Ez az úgynevezett „doktor úr" volt tehát az első számú szadista. Rövidesen jelentkezett a második, és a harmadik a legnagyobb és a legtartósabb, azért a legtartósabb, mert a századparancsnokunkat, aki minket idehozott, leváltották, és ő lett az új parancsnok. A másodikkal való első találkozásunk pedig így zajlott le: Egy alkalommal a hegy lábánál sáncot ástunk, az egész század. Egy tiszt jelent meg hirtelen, aki állítólag látta, hogy a zsidók a lapátjukra támaszkodva állnak és nem dolgoznak. Nagyon jó szemei lehettek, ha végiglátott a néhány száz méteres árkon, egész hosszában, ahol bizonyos távolságokban egy-egy keretlegény őrködött a zsidók munkamorálja felett. Bevallom, lehetségesnek tartom, hogy egynéhányan valóban álltak, biztosan köztük lehettem én is. Mert nincs az a rabszolga, még ha zsidó is, aki bírná a nehéz földmunkát, gyakoribb kis szünet nélkül, ilyenkor markába köp és folytatja. Ha szemfüles az illető, élelmes, ilyenkor egy hosszabb szünetet is lop magának. De lógni nem lehetett, erről gondoskodott a „keret", és a teljesítményt kontrollálták. Elhangzott tehát a tiszt úr habzó szájából a parancs: „Sorakozó!", és kezdetét vette egy úgynevezett fegyelmező, illetve büntető gyakorlat. Ez alkalommal ez abból állt, hogy futás hegynek fel, hegynek le, közben felváltva: „Feküdj! Fel! Békaugrás!" (az utóbbi abból állt, hogy guggolva ugráltunk fel-le), stb., stb. 23 Jóm Kipur vagy Hosszúnap, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, amikor a hívőknek 25 órát böjtölni és imádkozni kell. 24 Epidermiának: járványnak. 76
