Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 5. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT RADNÓTI MIKLÓS - Tüskés Tibor: Radnótiról - személyesen
például a fiatal Jékely, Rónay, Takáts Gyula, Vas István, Kálnoky, Képes Géza, Toldalagi Pál, Devecseri Gábor. Radnóti lírája a negyvenes évek első felében, az embertelenség, a kiszolgáltatottság, a halálfélelem, a mérhetetlen szenvedés poklában nő meg. Ekkor ír olyan verseket, amilyeneket a magyar irodalomban rajta kívül más nem írt. Az Október végi hexameterek, a Negyedik ecloga, a Tétova óda, a Nem tudhatom..., a Töredék, a Hetedik ecloga, a Levél a hitveshez, az Erőltetett menet a költői pálya csúcsai és a huszadik századi magyar líra kivételes alkotásai. Egyetemista éveimben összenélkülözött forintjaimból még két páratlan értékhez, két könyvritkasághoz, Radnóti két munkájának az első kiadásához jutottam. A Múzeum körúton, a bölcsészkarral szemben működött az egységár antikvárium. Itt a ki tudja, milyen forrásokból összehordott könyvek - magánkiadók raktáron maradt példányai, a fővárosból kitelepített családok kirabolt magánkönyvtárainak roncsai - nagyság, terjedelem és a kötés minősége alapján osztályozva deszkaládákba kerültek. A könyvek hátlapjára lila gumibélyegzővel ráütötték a könyvek árát jelző számokat: 3,—, 4,-, 5,- néha 10,-. Nos, Radnóti Miklós Újhold című, Faludy György fametszeteivel díszített, a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma által kiadott, Szegeden 1935-ben megjelent sovány, mindössze 48 oldalas versesfüzetének felvágatlan példányát négy forintért vásároltam meg. Radnóti Miklós Ikrek hava című, az Almanach Kiadó gondozásában 1940-ben megjelent 44 oldalas prózai munkájának, önéletrajzi vallomásának ugyancsak fölvágatlan példányáért három forintot fizettem. Abban a húsz évben, amikor a pécsi Janus Pannonius Gimnáziumban tanítottam, tanítványaimmal, egy-egy osztály diákjaival vagy az irodalmi szakkör tagjaival gyakran indultunk országjárásra, tanulmányútra, irodalmi kirándulásra. Találkoztunk az élő irodalom egy-egy jeles alakjával, például Kaposváron Takáts Gyulával, Székesfehérváron Takács Imrével, Balatonfüreden Lipták Gáborral. Értékesek voltak ezek a beszélgetések is, de talán még emlékezetesebbek maradtak azok a pillanatok - ezt a későbbi, harminc-negyven éves érettségi találkozókon elhangzó visszaemlékezések sejtetik -, amikor az iskolában tanult ismeret, a holt tankönyv anyaga elevenedett meg. Amikor Szekszárdon, a Babits- emlékházban hangzott el részlet a Halálfiaiból, amikor Vörösmarty szülőföldjén, Kápolnásnyéken az irodalmi emlékházban a Szózat kézirata fölött énekeltük el a vers első strófáját, amikor előbb Egyházashetyén, majd Niklán, a Berzsenyi-kúria falai között mondta el egy tanuló a Búcsúzás Kemenes-aljátóTt. Eljutottunk a Győr melletti Abdára is. A Bécs felé vezető 10-es országút mellett akkor még nem állt emlékjel. A kukoricás szélén, a bokrok és fák között magunk próbáltuk megkeresni a helyet, és elképzelni a jelenetet, a költő vízióját, ami aztán szörnyű valósággá torzult, a Razglednicák utolsó, negyedik darabjában megörökített képet: „Mellézuhantam, átfordult a teste s feszes volt már, mint a hús, ha pattan. Tarkólövés. - így végzed hát te is, - súgtam magamnak..." 66
