Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 5. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT RADNÓTI MIKLÓS - Beke József: Ismétlődő elemek Radnóti költői nyelvében

kasban a méh, rózsában a rózsabogár, alszik a pergő búzaszemekben a nyár, alszik a holdban a láng, hideg érem az égen; fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben.

Nyolc sorban hat azonos szó, hatszoros szóismétlés - lehetne stilisztikai kudarc is. De nem az, mert ahogyan hozzáértő kézben minden eszköz hangszerré válhat, úgy a költő is képes értéket formálni a látszólagos egyhangúságból. Persze nem önmagában a hat azonos szó bátor alkalmazása emeli e verset költői magaslatra, hanem sok egyéb tudatos művészi eszköz is. Mindenekelőtt a már az első sorban intonált ritmus, a tá-ti-ti daktilusok erős lüktetése, amely erős vezérfonalként húzódik végig a versen. Mondhatnánk: talán az éjszaka csendjéhez, a mozdulatlansághoz nem is illik teljesen ez az éles ritmus, de gondoljuk csak meg, hogy az alvók itt mind-mind élők, az alvás közben is lüktető szívtől kezdve az egész állatseregleten keresztül a megszemélyesített időig, a múló nyártól a közelgő őszig minden. Benne van ebben az is, hogy az alvás az ideiglenes mozdulatlanság, cselekvőképtelenség állapota, és egyben az erőgyűjtésé is. Ugyanakkor megfigyelhetünk még egy többször ismétlődő nyelvi elemet is, amely megint csak az egyhangúság hatását kelthetné, ez a -ban, -ben határozórag, amelyből a nyolc sorban kilencet olvashatunk. De azért észrevehetetlen ez az egyformaság, mert mindegyik helyszín szervesen hozzátartozik ahhoz, ami alszik, mert minden éppen ott szunnyadozik, ahol annak a legtermészetesebb helye van. Ám ezzel még nem merült ki az azonosságok köre. Rögtön az első sorban nemcsak két alszik-ot, hanem két szív szót is találunk. Utóbbiak egymással érdekes viszonyban vannak: az egyik, a konkrét testrész a maga látszólagos mozdulatlanságában is él: rejti magában a szintén ideiglenesen nyugvó elvont érzést, az aggodalmat.

Nagyon is, túlságosan is ideiglenes ez a nyugalom, ha meggondoljuk, hogy a költőnek bőven van oka aggodalomra. Radnóti mindenben precíz ember volt, a vers keletkezési dátumát pontosan tudjuk: 1942. június 1. Másfél évvel előbb már négy hónapot munkaszolgálatosként gyötrődött zsidó származása miatt a visszacsatolt Erdélyben, s a hasonló megpróbáltatás réme állandóan fenyegette (pontosan egy hónap múlva, július elsején majd el is érte). Ebben az évben csekélyke, de biztos jövedelmű magántanári állását is elvesztette, fordításokból élt feleségével. A szorongató anyagi gondokon kívül nyomaszthatta az is, hogy május elején volt az öt hónapja Balatonszárszón elhunyt József Attila pesti újratemetése - szinte titokban, előzetes újsághírek nélkül, ő is csak magánértesülésből tudta meg. (Az Első eclogában írta róla, költő- és sokban sorstársáról: „Nem menekült el a drága Atilla se, csak nemet intett / folyton e rendre, de mondd, ki siratja, hogy így belepusztult?'') Csoda-e, hogy rossz sejtelmek gyötrik, hogy e verset megelőzően is ilyen aggodalmas látomása van a költőnek (az utolsó szó nyomatékos ismétlésével!):

Egyszer csak egy éjszaka mozdul a fal, beleharsog a szívbe a csönd s a jaj kirepül.

Megsajdul a borda, mögötte a bajra szokott dobogás is elül.

56