Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 5. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT RADNÓTI MIKLÓS - Lator László: Tragikus bel canto – A bori versek
Ä la recherche-et, az Erőltetett menetet Azután már csak három Razglednicára marad ereje. Úgy dolgozik, olyan műgonddal, mintha elveszített otthona békéje-csendje verme körül. Pedig micsoda kiszolgáltatott nyomorúságban! Ékezetek nélkül, csak sort sor alá tapogatva, / úgy írom itt a homályban a verset, mint ahogy élek, / vaksin, hernyóként araszolgatván a papíron, mondja a Hetedik eclogá ban. És fekszem a deszkán, férgek közt fogoly állat. De ez se tart sokáig. A németek parancsára augusztus 29-én kiürítik a Lager Heidenaut, mert Bulgáriából vastag, vad ágyúszó gurul, jegyzi le Radnóti 30-án a hegyek közt. Közel a szovjet csapatok, a partizánok. Ráadásul: gyomorgörcsök, fogfájás. Mária Béla segít rajta, amennyire lehet. Borba kísérik-hajtják őket. Ez volt az első erőltetett menet. Ijesztő lenyomata ott van utolsó szép versében, a már Borban, a kéthetes várakozásban, a még mindig valami talán-bizakodásban, szeptember 15-én befejezett Erőltetett menetben. Ijesztő és szép, ez is, az is. Sötét mozgóképsorok és tündöklő látomások. Sűrűn, súlyosan árad és anyagtalanul, súlytalanul lebeg. így változik a lázgörbéje: jobb feladni, nem érdemes tovább kínlódni, bolond, ki földre rogyván főikéi és újra lépked. Másfél hónap múlva, testi-lelki ereje fogytán, már csak ennyire futja: Tarkólövés. - így végzed hát te is, - / súgtam magamnak, - csak feküdj nyugodtan. / Halált virágzik most a türelem. - De itt, most mégis útnak indul, felesel az első sorpárral az életösztön. Hanem a negyedik sor után / s hiába hívja árok, maradni úgyse mer / nem az történik, amire számítunk, másfelé fordul a vers. Nem a várható büntetés, a tarkólövés hajtja tovább, hanem a képtelen remény, hogy várja őt az asszony s egy bölcsebb szép halál. Az áhított szép halál sok versében jó ideje ott van a gyalázatos pusztulás ellenpontjaként. Micsoda ítéletet mond vele a korról! És megint váratlan folytatás: Pedig bolond a jámbor, mert ott az otthonok / fölött régóta már csak a perzselt szél forog. Következik az elpusztult otthon, az ott is félelemtől bolyhos éjszaka, de ez a rémálom is csak négy sort kap az Erőltetett menetben. A vers második fele szinte-szinte himnusz. Lázas vágyakozás hívja elő az emlékezetből az eltűnt idő még eleven, még sértetlen képeit. Feltételes módban: O, hogyha hinni tudnám: nemcsak szívemben hordom / mindazt, mit érdemes még, s van visszatérni otthon: / ha volna még! De aztán olyan testesen, tapinthatóan, ízlelhetőn-szagolhatón képzenek meg a részletek, hogy elfelejtjük a ha volna méget. Vagy talán nem egészen. Van is meg nincs is, káprá- zat is, való is, éppen álomszerű kétértelműsége adja elemi erejét. A szívünkbe nyilalló révült, elragadtatott záró sorpár kétfelé húz, ígéri is, el is bizonytalanítja az ajzott képzelet festette lehetőséget: de hisz lehet talán még! a hold ma oly kerek! / Ne menj tovább, barátom, kiálts rám! s fölkelek! Tragikus költemény hát az Erőltetett menet? Az, persze, és kegyetlen igazságát az hangosítja fel igazán, hogy tudjuk, hogy akaratlanul is hozzágondoljuk a gyalázatos folytatást. De salaktalanul szép is, emelkedett, katartikus, mert úgy van megcsinálva, hogy az legyen, mert szavaiból, képeiből izzón sugárzik a már-már testies vágyakozás. Aztán a forma. Ez a nibelungizált alexandrin, ahogy, úgy tudom, nálunk elkeresztelték, 13-14 szótagos, középen kettétört jambikus soraival lassú sodrú forma. Radnóti többször is használta, illett kedélyállapotához, nagy versei tömör anyagához. Eddig úgy ült szívemben a sok rejtett harag, / mint alma magházában a négerbarna mag, ez az 1944-es Sem emlék, sem varázslatból való, ez meg: Hisz bűnösök vagyunk 5
