Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 4. szám - Darvasi Ferenc: Ítélkezés nélkül (Szabó Tibor: A lányos apák puskája)
született: egy általános iskolás fiú nézőpontjából, aki 14 éves nővére sorsán (aki lefekszik az egyik tanárával) keresztül kell szembesüljön a szexualitással2 és annak liliomtipró változatával. A Merte merte tekelben egy 16 éves fiú gyötrelmeiről olvashatunk, akinek a szerelmét egy idősebb fiú elcsábítja. Az Isten számolja a nők könnyeit a Mindig szót fogadtam anyának oppozíciója: egy tanárember aspektusából látjuk a saját Lolita-kapcsolatát. A kiscsikó a korábban valóságosnak ábrázolt történések közül a fantázia, a képzelődés, a látomások világába menekíti ki az előző elbeszélés férfijének és kislányának történetét, mig a Mindent kikapcsolnak ismét egy olyan helyzetet vázol fel, ahol a főhős úgy „foglalkozik" egy kislánnyal, hogy van felesége - aki itt ráadásul még beteg is. Az ad tehát - széttartásuk ellenére - egységes keretet ezeknek a prózáknak, hogy valójában variációkat mutatnak be egy témára, ugyanazt a problémát járják körül, más és más nézőpontból. Különböző figurák kerülnek terítékre A nők könnyeiben, de mindegyik esetben - akár Tari Dénes és a kislányok, akár a 3. ciklus elbeszélője és Kismaszat kapcsolata esetében - hierarchikus viszonyokat láthatunk, egy idősebb férfi és egy nála jóval fiatalabb lány relációjában. (Még színesebb lehetne a paletta, ha lenne Lolita-elbeszélő is a kötetben. így a kislányok gondolkodásmódja mindig csak a férfiúi szólamba beékelve, a férfiúi elmén átszűrve jelenik meg, önállóan nem - ez kiaknázatlan lehetősége a kötetnek. Szabó Tibort elsősorban a maszkulin nézőpont érdekelte ebben az esetben - de ezt nem számonkérésként írom, csupán megjegyzem.) A befejező egységben (Nincs kanál) kerül egymáshoz legközelebb az elbeszélői és a szerzői én. A fiktív személyeket itt felváltja egy valóságosának láttatott), mégpedig magáé az íróé, hiszen már a legelső textus (Előfeszítés - tétek) is kihangsúlyozza, bár azért konkrét nevet nem említ, hogy ezeket a tárcákat ő, Szabó Tibor jegyzi. Bár az olvasó szempontjából nyilván kikövetkeztethetetlenek itt a valóság és a fikció határai (amire rá is játszik a szerző), mégis megemeli a tétet a személyesség, vagy ha így jobban tetszik: a személyesség imitációja.3 Az én-elbeszélő ebben a ciklusban is egy kislányért lángol, azonban más megoldásra jut, mint Tari Dénes: míg utóbbi változtatni tud az életén, ő azon kesereg, hogy elszerették a szeretőjét. A kötet tehát egy témát jár körül, meglehetős variabilitással - a tematikus ismétlődés könnyen értelmezhető úgy: gyakorlatilag bárkivel megtörténhetne egy a kötetben tárgyalt sok eset közül. Talán ennek a tapasztalatnak a dicséretes eredménye az, hogy a könyv nem akar bíráskodni, pálcát tömi senki felett, csupán felvázol eseteket, s a döntést az olvasóra bízza. Ezt a szándékot tűnik alátámasztani az is, hogy a gyűjtemény egyik írásának címe (Mene mene tekel) a bibliai Dániel könyvéből vett kijelentésnek (mene tekel ufarszin4) éppen az ítélkező tagját hagyja el. Modorában olykor az érzelmesség, olykor a szenvtelenség dominál - sohasem a harsányság, a szenvedélyesség, a kinyilatkoztatás vágya. Nem csoda, hiszen nem értelmezni, kommentárral ellátni, hanem felmutatni akar eseteket. Az emberi természet érdekli, amit leplezetlenül, nyíltan mutat be. Nincs itt helye az erénycsőszködésnek. És ha már itt tartunk, mindenképpen fejlődött Szabó az első könyve, A ciprusi király című kisregény óta: abban még voltak a szerző személyétől kevéssé elválasztható, így problematikus narrátori magánvéleményei, amivel azonban, úgy tűnik, mostanra sikerült leszámolnia. És abban is érzékelhető pozitív irányú változás, hogy míg a regényében túl sokat, szinte mindent 2 A szexualitás és a halál metaforikus viszonyban állnak itt. A fiú így írja le a beteljesülés pillanatait átélő nővérét: „...tényleg azt hittem, hogy Mariann most meghal, láttam, ahogy a haláltól változik az arca (...) Mariann arcán... némán, lassan terjedt szét a halál, kitöltötte a látómezőmet, ahogy a feje hátramozdul, beljebb süllyed a párnába, és a tekintete merev, mégis hunyorog furcsán, majd elkerekedik hirtelen, mindene elkerekedik, aztán az arca eltorzul teljesen, mintha egy nagy kést mártottak volna a hasába, és nem lélegzett közben egyáltalán. .."A Mindenki azzal, amije című írásban pedig az étkezéssel kerül metaforikus kapcsolatba a szexualitás, amikor is Tari Dénes, aki a disznó-(vágás-)szagot szereti a malac körmében, ráeszmél, hogy az első szeretkezésekor, egy tor éjszakáján éppen ilyen szag volt a szobában. 3 Valamilyen szinten mindvégig fenntartja a látszatát az elbeszélő, hogy ő bizony nem másról, mint a szerzőről ír. A hősök mind olyan tevékenységeket végeznek (kritikusok, tanárok, könyvtárosok felolvasóesteket, irodalmi beszélgetéseket szerveznek, maguk is írnak), mint az az író, akinek a neve a címlapon szerepel. Csupán két konkrét példa az elbeszélő és a szerző személyének összecsúsztatására: az első, amikor a Büdöstől még senki nem fagyott megben Tari Dénes egy női antológiáról ír kritikát, abban nem nehéz felismerni Szabó Tibor - az Irodalmi Jelen 2006/5-ös számában megjelent - recenzióját az Éjszakai állatkertröl. A másik: Tari fiktív és Szabó valós e-mail címe, legalábbis a vége hasonlatos egymáshoz: taridenes@ctv.hu, szabo.tibor@elekctv.hu. 4 Magyarul: „megszámláltatott, megmérettetett, könnyűnek találtatott". 120
