Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 4. szám - Kelemen Lajos: Szerelmes unió (Villányi László: valaki majd)
Kelemen Lajos Szerelmes unió Villányi László: valaki majd Tapasztalat híján az ember csak feltételezheti, hogy aki háremet tart fenn, vagyis nemcsak egykét nővel ápol közeli életviszonyt, az egyrészt nagy erejű személy, másrészt nagy természetét nyakra-főre kénytelen próbára tenni. Nem ugyanez áll-e egy szellemi szeráj gazdájára? Villányi László, ki semmilyen értelemben, képzeletbélileg sem szegődött szultánnak, viszont mint költő izgalmas poétaötletre bukkant: fejébe vette, hogy ad interim nemet vált a költésben, s papírra veti hatvankilenc költött költőnő versét. Legalábbis e különös trouvaille sejlik a valaki majd hátterében, mindenesetre Villányi könyve bizonyos szemszögből valóságos szellemi hárem, a férfi- lélek hatalmas próbája. S annál csattanóbb, mivel a szerzőből kiszálló hatvankilenc ismeretlen leány vagy asszonyszemély más-más nemzeti jelleg szerint karakterizált egyéniség: Kínától Norvégiáig, Írországtól Mexikóig, Svájctól Indiáig, ahogy a költő keresztül-kasul végigpásztázta a világot. „O, Istennek nagyszerű teremtményei a nők. Érdemes értük élni. De leginkább csak azokért, akiket még nem ismerünk." Ady életes tapasztalata megszívlelendő (bár ambivalens) lecke, egyidejűleg pedig bevezető és program a nők természetrajzának kikutatásához - de hiszen épp ide, a kiszámíthatatlanság sűrűjébe kell bemerészkednie annak, aki a nőkről, vagy mint Villányi László, a nők nevében akar megszólalni. Mihelyst az olvasó belemerül a valaki majd négysorosaiba (ugyanis a könyv minden egyes darabja négy-négy sorra rúg), alighanem tüstént eszébe ötlik Villányi László Egy másik élet című kötete; és elsősorban nem is a mindkét könyvre egyformán jellemző prózaias intonáció és könnyű olvashatóság miatt. Hanem mert a valaki majd voltaképp úgyszintén: egy másik élet. Sőt: csupa átellenes élet; személyiséget halmoz személyiségre, méghozzá hatvankilencszeresen - noha valójában persze mindahányszor ugyanaz a habitus és szívverés emelkedik lírára; s milyen szépen bizonyítja: egyáltalán nem haszontalan fáradtság az ember számára, ha lelke töménységét olykor kész szétszedni és kiteríteni. És egy túlsó, telt élet azért is, mert a Villányi teremtette lányok, asszonyok a legtitokzatosabb, legmisztikusabb és egyúttal leghétköznapibb állapotukban rendeltetnek kibeszélni magukat: mint alanyi, első személyű vallomásaik elárulják, csaknem valamennyien szerelmesek. És aki szerelmes: sokéletű; vagy egy, és abból az egyből sóhajt, mint az ismeretlen izlandi költőnő, odaátra: „harmónia egy másik életben járt / volna nekünk”. Akárhogy is, nem baj, ha a másik életért fohászkodó képzelet hullámzása közben érződik a szilárd árokszél is: a dolgok mindennapias, evilági rétege. Villányi László, miközben hangra fogja költőnőit, lám össze mer gyűjtetni velük jó nyalábnyit azokból a sokszor kimondott ismérvekből, amelyeket a közmeggyőződés egy-egy nemzet jellegzetességének vél. Vagy nem a közszólam tartja, hogy a cseh: sörivó nép? És tessék, hogyan kezdi Villányi Lászlónál a cseh költőnő: „Inkább sörtől habos szád..." Hasonló srófra: a német erős, bonyodalmas jellem, „nem is vesztegetem féltve őrzött férfias / erőm, bonyodalomnak elég maga a mű” - olvassuk az ismeretlen német költőnőt. S az, hogy lenge s szereti a szerelmet, kinek a tulajdonsága, ha nem a franciáé? Ennek jegyében nem is mondhatna egyebet: „meztelen combomra nyitotta ajtaját, / s maradtam lengén, fogja föl végre, / nedvdús lesz-e költészetem, rajta áll." Akár az ismert vonások újrarajzolása, akár a mások (vagy a másik?) élete mögött rejtező titok kiszimatolása hajtja, a valaki majd szerzője a szabottan kicsiny verstérből, a mindenfajta nyelvi rikítástól való eltökélt tartózkodásból nem kicsiny és nem színtelen lírát von ki. Hovatovább csakis 117
