Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 1. szám - Dreff János - Tóth Dezső: Az utolsó magyartanár feljegyzései
Dreff János/Tóth Dezső Az utolsó magyartanár feljegyzései The killer awoke before dawn. Jim Morrison: The End Ma legon de demain n'est pas préte. Henri-Frédéric Amiéi: Journal intime Tóth Dezső zöldre sápadtan azt ordítozta, hogy a magyar irodalomnak igenis van folytonossága. Nádas Péter: Valamikor Attól, hogy irodalomórát kell tartanom, kicserepesedik a szám. Körülbelül annyi kedvem van bemenni órára, mint egy parttalan veszekedésekkel, sok hiú, semmibe szökő ábrándokkal és nevetséges menekülési manőverekkel tarkított, sehova sem vezető, a lelket ugyanakkor a test legmélyéig bemocskoló, egyszerre közönséges, pitiáner, és ugyanakkor nagyszabású és minden pillanatában fenséges, mert a lét értelmének egészét megkérdőjelező szerelmi háromszögbe önként fejest ugrani. Nem az irodalomtanításhoz ambivalens a viszonyom, hanem önmagamhoz, vagy még önmagamhoz sem. Annyiféle identitást feláldoztam már a kéjsóvár hatásvadászat, a primitív megfelelni vágyás, a szakmai igényesség megkövetelte profizmus és a megsokszorozódás kínjából felfakadó szellemi kielégülések hajszolásának lestrapált oltárán, hogy ha akarnék sem lehetnék már biztos a dolgomban. Már abban sem vagyok biztos, hogy a tanáriét féreglét. Lehet, hogy csak a nagyszerűség és a kivételesség dimenzióit értettük félre, és söpörtük ki méltatlan ámyéklétünk keservei helyett. Szeretném egyszerűen és világosan látni tanári becsvágyam álmos és semmirekellő hipotéziseit. Szeretném magától értetődő természetességgel megélni és birtokba venni az identitásaim kudarcainak egymással is ellentmondó tanulságait. Olyan irodalomtanár akarok lenni, aki sokkal inkább létezik a való életben, mintsem az olyan ábrándokat kergető valótlanságok írott és talán egyszer majd nyomtatott felszínén, amely ilyen terméketlen és meghasonlott vágyak megfogalmazásáig aljasít. Olyan depresz- sziós vagyok, mintha nem is gondolkodnék. Már nem is mentséget keresek a létezésemre, hanem érveket. Egy tanárnak, ha valóban tanítani akar, kint kell hagynia a pesszimizmusát a folyosón. Egy tanár csak optimistán taníthat. Megtörténhet azonban, hogy a pesszimizmusát nem sikerül a folyosón felejtenie, hanem beviszi magával a tanterembe a mit sem sejtő diákjai közé. Az ilyen tanár azonban - és most vonatkoztassunk el attól, hogy én is ilyen tanár vagyok - nem tanár. Ebben a felismerésben Részlet a regényből 32
