Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 4. szám - Orosz László: Katona – Kecskemét (II. A tizenkilencedik század közepétől végéig)
Orosz László Katona - Kecskemét II. A tizenkilencedik század közepétől végéig A szabadságharc bukása után a Bánk bánt csaknem egy évtizedig nem volt szabad előadni, 1858-tól is csak erősen megcsonkított szöveggel. De a tiltás is ráirányította a figyelmet. Ha színházban látni-hallgatni nem, olvasni lehetett. Talán már 1839-i pesti előadásának a hatására megnőtt iránta az olvasók érdeklődése. Első kiadásának a példányai „egyszerre mind elkeltek: de sőt a Kecskeméten létező néhány példány is fólkéretvén, utoljára egy aranyért is megvétettek. "l Ez az emlékezés bizonyára túloz, az azonban bizonyos, hogy Nagy Ignác érdemesnek tartotta 1840-ben Színműtár című sorozatában megjelentetni a második kiadását. Mivel talán az 1850-es évek közepére az is elfogyott, 1856-ban és 1860-ban sor került következő két kiadására - éppen Kecskeméten. A kiadó, Horváth Döme (1819-1899) kecskeméti polgárcsaládból származott. A piarista tanár, drámaíró, filozófus Horváth Cyrillnek az öccse volt. Bátyja támogatásával tanult, jogot végzett, 1842-től városi ügyész és tanácsnok volt Kecskeméten, a szabadságharcban nemzetőr, majd népfelkelési biztos. A börtönt ugyan sikerült jóakarói segítségével elkerülnie a bukás után, de javait zár alá, őt magát rendőri megfigyelés alá helyezték, az ügyvédi gyakorlattól pedig eltiltották. Tevékenységi területül maradt számára az irodalom. Alföldi színműtár (1850) és Újabb színműtár (1851-1853) című köteteiben saját művein kívül másokét is kiadta. A Bánk bánt azzal a szándékkal jelentette meg, hogy tiszta jövedelmét egy Katona József sírján felállítandó emlékműre fordítja. Mások is kezdeményezték ekkoriban Kecskeméten is, a fővárosban is, hogy állítsanak méltó emlékművet a Bánk bán költőjének. 1857. február 26-án a Nemzeti Színház négy művésze: Jókainé Laborfalvy Róza, Egressy Gábor, Tóth József és ifjú Lendvay Márton utazott Kecskemétre. A Bánk bánt nem adhatták elő, Vörösmarty Marót bánjában léptek fel a Király Sándor-féle színházteremben. Az előadás bevételét, 225 forintot, felajánlották a Katona-emlékmű számára.1 2 A Horváth Döme vezetésével létrejött „emlékrendező bizottmány" a már befolyt és még várható adományokból Dunaiszky László szobrászművészt bízta meg az emlékmű elkészítésével. A Katona mellszobrát tartalmazó klasszicista alkotás végül is nem a temetőbe, a költő sírjára került, hanem a néhány éve létesült vasútállomás előtti téren állították fel, arra gondolva, hogy a temetőben kevesen láthatnák, az állomásról a város központja felé haladva sokan. 1861. május 20-án leplezték le. Mint 1859 októberében Kazinczy Ferenc születése századik évfordulójának megünneplése, ez a szoboravatás is politikai jelentőséget kapott. 1 Horváth XIV. 2 Emléklap 3. 89
