Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 4. szám - Ferdinandy György: Az amerikai menekült
Akkor már letelt a másfél éves büntetésem, de most be kellett bizonyítani, hogy magyar vagyok. Erről én nem is tudtam, de mindegy. A magyar állampolgárságot nem lehet elveszíteni, az amerikait pedig semmisnek nyilváníthatja a Patriot Act. Erre az eljárásra ráment még hat hónapom. Persze fellebbeztem. Amikor már a negyedik alkalommal vittek a bíróságra, ott volt a feleségem és az összes gyerek. Megmondták nekik, hogy kiutasítanak. Akkor láttam utoljára a családomat. Sírtunk. Két napra rá megjött a vízum. Vittek Dallasba, és onnan megint vissza, mert mégsem voltak rendben a papírok. Azt akarták, hogy mondjak el mindent, amit a többiekről tudok. Mikor látták, hogy nem beszélek, megfenyegettek, hogy még sokáig itt maradhatok. Annyi baj legyen! Nekem itt a házam és itt a családom. Ti találtátok ki, hogy magyar vagyok! Dallasban megint napokig várakoztunk. Jött megint a feleségem, elhozta a bőröndömet. Kétszer is megmotoztak, de az Eden levelét nem találták meg. Más iratot pedig nem hoztam magammal. Két FBI-tisztviselő kísért ki a Kennedyre. Becsekkoltunk a frankfurti gépbe, jobbra-balra egy. Nem ültem repülőn ötven éve. Mindig is készültünk Magyarországra, látogatóba, de soha nem jött össze a pénz. Most meg az állam fizette ki a repülőjegyet. így volt helyénvaló: ők hoztak ide, ők is vigyenek! Nem voltam megbilincselve, fent a gépen levették rólam a bilincseket. Azt mondták, hogy végül is jó barátok vagyunk. Amikor megérkeztünk Frankfurtba, mind a ketten zsebre vágták a fülhallgatójukat. Jó barátok! Meg kellett volna mondanom nekik, hogy én tolvajokkal nem barátkozom. A budapesti járatra már egyedül bordingoltam. Vettem egy öngyújtót és egy csomag cigarettát. Akkor, abban a pillanatban éreztem először szabadnak magam. Megérkeztünk Ferihegyre. Furcsa érzés volt, egy A/4-es papírlap volt az összes iratom. Elfogadták, beléptem, és itt álltam. Most hová menjek? Nem volt címem, rosszul beszéltem magyarul, írni ugye pedig még annyira sem. Azt hittem, várni fognak. Hogy letartóztatnak megint, ezúttal a magyarok. Elszoktam tőle, hogy nekem kell döntenem. Mert ezek itt csak jártak-keltek körülöttem, és rám se néztek. Velem már nem törődött senki sem. VII. Hazatérésem története Nem így képzeltem el. Almomban mindig velem volt a feleségem és a gyerekek. Soha nem felejtem el ezt a napot. Senki nem volt rám kíváncsi. A címemre legfeljebb. Hogy most hová megyek. Felhívtam Shirleyt, a lányom, az Angéla vette fel. Mondtam neki, hogy megérkeztem. Hogy itt vagyok. Emlékszem, azt felelte, hogy náluk most hajnali három óra van. Kell egy cím - magyaráztam -, hogy kiengedjenek. És akkor a lányom elkezdte keresni a Szentgáliakat. Onnan, Amerikából, az interneten. Felhívta őket, egyiket a másik után. De hát ezek magyarul beszéltek, ő meg ugye nem. Azt még csak megértették, hogy miről van szó, de hogy már ott lennék, a Ferihegyen... 44
