Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 4. szám - Ferdinandy György: Az amerikai menekült

Az anyám mindig azt mesélte, hogy apám rokonai dúsgazdag, befolyásos emberek. De hogy egyikük se tudjon angolul! Végül a lányom talált nekem szállodát, interneten. Beültem egy taxiba, mutattam a papírt, hogy a Béla király útra megyek. A sofőr nyilván látta, hogy külföldi vagyok, összevissza kanyargott. A végén az óra harmincötezer forintot mutatott.

Bementem a szállodába, nem volt csak egy kézi kofferem. Ez meg fenyegető- dzött, és rohant utánam.- Hívd ki a rendőrséget! A policájt! - mutattam neki. Mert én no money! Én nem fizetek.

Persze nem hívta ki. Váltottam pénzt, a portás, ha jól láttam, egy ezrest adott neki. Egész nap aludtam. Másnap vettem a portán buszjegyet, kidobott pénz volt ez is, senki se kérte tőlem a jegyet. Mondtam a sofőrnek, hogy „Moszkva tér", elmagyarázta.

Elmentem a Logodi utcába, a házhoz, ahol ötven éve éltem. Megtaláltam, nem sokat változott. A golyók lyukai még most is ott voltak a falon. Itt rohangáltam, föl-le, a Körmöci lépcsőn. Jöttek vissza az emlékeim.

Hogy szép emlékek lettek volna, azt nem mondhatom. Mégis elszorult tőlük a szívem. Este kerültem vissza a szállodába. Mondták, hogy már hívott a lányom. Sikerült beszélnem vele.

Angéla talált valami misszionáriusokat, akik eljöttek értem. Átvitték egy olcsóbb szállodába, sopánkodtak, hogy csak egy ilyen drágát találtunk az interneten. Ok szerezték ezt a lakást is. Itt nem kértek tőlem kauciót. Mehettem a rendőrségre, volt már hivatalos címem.

Emlékszem, nagyon sok papírt kellett kitöltenem. Hiába mondtam, hogy beszélni még csak tudok, de írni nem. Olyan kérdések voltak, hogy például hány hozzátartozó, és hogy hány gyerek.- Kilenc! - feleltem, mert én mindig, máig is bevallom szegény kis Toniát, aki a lángok martaléka lett.- Túl sok! - legyintettek, és nem írták be a gyerekeket.

A szerződésben az állt, hogy a lakás bútorozott. Hát volt benne egy ágy meg egy asztal. Különben üres. Azzal kezdtem, hogy kifestettem a konyhát.

A papírjaim is rendbe jöttek három hónap alatt. Volt már személyi számom, tb-lapom, APEH-em. A biztosítónak havi hatezret fizettem, annak, aki most települ haza, a betegellátás nem ingyenes.

Közben megérkezett a feleségem. Autón mentünk ki elé, Ferihegyre. A szálloda tulajdonosa vitt ki. Egy ember, aki valamiért megszeretett.- Hogy vagy? - kérdezte Shirley.-Jól.- Nem nehéz?- Nem.

Fölmentünk a lakásba. Addigra már kaptam innen-onnan bútorokat. Megjavítottam, belakkoztam őket, lent a pincében rendeztem be a műhelyemet.- Mi lesz velünk? - kérdezte ez itt.- Mi lenne? Semmi - feleltem. A Jóisten meg fog tartani.

45