Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 1. szám - Tornai József: És hosszú gyászkocsik (versciklus)

Nagy Attila

Magas jegenye-barátom, a Godot-ban Esztragon.

56: halálra ítéltek, aztán visszaengedett a hatalom

a színpadra. A Balatonnál együtt raktuk a nyaralód.

Két szívroham. Beszélgetéseink fövenyén hagytál mély lábnyomot.

Nagybátyám, T. J.

Dísztávirat tőle. Megjelent első verseskönyvem, a Paradicsommadár. Hahó, az ő nevével! Rá is hullott a „dicsőségbőT egy sugár.

Ezüst fejével, bajszával látta az utcán feszíteni Devecser.

Öregebb vagyok, mint ő akkor, agyamban János Jelenéseivel.

Nagy Gáspár

Sápadtan olvasta fői rövid mondatait már Németh László szoboravatásán is. A kórházban még fölhívtam. Régi szava, hol

tisztább, hol halkabb volt, de szép: tisztelte a halált.

Nem tudom, lesz-e még költőnk, aki ennyire önként adja meg magát?