Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 4. szám - Grecsó Krisztián: Randevú Arankával

egy boleró, hátrébb löki a tányérsapka ellenzőjét, megtapossa a pedált, a bicikli siklik, megbillen a táj, a második lépésnél fölemelkedik, de nem képzeletben, nem álomszerűén és nem „mintha". Nagyon is tériszonyosan, bizonytalanul és igazából, elébb a tetők magasába, aztán már a villanyvezeték fölé, és hűvös lesz, Márton remeg az ülésen, és teker, mert meg akarja őrizni az egyensúlyát a levegőben, röpül, ahogy egy dongó, fecske, szélfútta haj. Kacagni szeretne, de csak utólag mer, mikor leszállt. Amikor repül, akkor koncentrál, nem biztosan irányít, tériszonya van, fél, de persze alig várja, hogy kijöjjön a reptérről, a kocsma eleje, szerinte, már a kifutópálya.

Többször láttam, hogy hazafelé botorkál, föltűnően lassan hajtott, már gyönge volt a szemüvege, akkor sem ismert meg, ha mellettem gurult el. Nem tudom, másképpen sajnálom-e, ha tudom, hogy röpül.

A kórházban mondja, hogy nudli az egész élet a repüléshez képest. Hogyha mérlegelni lehet, ha van két serpenyő, licit - akkor a repülés. Kár föltenni a kettőt, a repülést kontra minden mást, az elnyűtt ingeket, azt a néhány baszós éjszakát, vagy azt az egy, igazán habzó nevetést a szomszéd lányának lakodalmán, amikor a bőgős dühében kidobta az ablakon a hangszert, de nem ért el kellő hatást, mert mindkét ablakszámy nyitva volt, és a bőgő puhán és csöndben eltűnt a konyhákért sötét bozótjában, Márton meg nézte a hoppon maradt muzsikust, és még fél óra múlva sem tudta abbahagyni a nevetést - de hogy akkor ez lett volna élete legboldogabb kacagása? És a legszebb szava? Az az egy hangosabban mondott igen? Hogy ezek állnának szemben a repüléssel? Jól nevelten tiltakoztam, értem én, a repülés mindennél jobb, lehet, de túl nagy az áldozat, túl sokat kell fizetni azért a tériszonyos szédelgéséért - pénz, paripa, fegyver oda. Márton rám szólt, hogy halkabban, lehallgatnak minket, a gyógyszer meg az alkohol együtt drog, és ő igazából drogos, de ha ez kiderül, nem kap több nyugtatót. Láttam, hogy fél. Megijedt, hogy nem jár több altató, ezért az ő repüléséről akkor nem is beszéltünk többet. Még egyszer hozta szóba, mama már az egyik nagynénémnél lakott, és ott álltunk a vitrines szekrény mellett, ott mondta, hogy az áldozat a lényeg. Nem értettem, mire utal. Zavarba jöttem, szégyelltem ott ilyenről beszélni, mama az ágyon ült, remegett, a Parkinson-kór délután jobban kínozta, Márton meg a drogról beszél, de nem hagyta abba, hogy a papoknál is: kasztrált ember nem lehet pap. Nem lehet, mert nem tudja meghozni az áldozatot. Akkor nincs lemondás, a kasztrált könnyen nem kefél. Mama csúnyán nézett, micsoda beszéd ez, de csak egy pillanatra figyelt oda, mert valamiről nagyon győzködte az egyik unokatestvéremet, és akkor azt mondta Márton, hogy itt is a lemondás a lényeg. Kinéztem a kisablakon, a mellékutcába települt zöldségfelvásárló előtt zümmögtek a gázos targoncák. A selyemaszparágusz kelyhében háton feküdt egy döglött légy. Minden pénzét, becsületét, örömét elveszti, mondta Márton, és mikor már nincs mit elhagyni, akkor kezd megkönnyebbülni a teste. A lemondás miatt. Jön a súlytalanság. Nincsen kötődés, görcsös ragaszkodás, hívság, betétkönyv, félelem és szégyen a félelem miatt. Nem csak az a lényeg, hogy gyógyszerre iszik, de mikor minden pénzét elveszíti a nyerőgépen, akkor tud repülni. A munkások raklapokat emeltek odakint egy német kamionba. Engem már nem a repülés érdekelt, hanem a félelem. Meg ahogy Márton mondta, a szégyen a félelem miatt.

10