Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 12. szám - Kiss Gy. Csaba: Dunapataj a történelem fókuszában
Kezdjük a beszélgetést! Az első kérdésem, hogy 80 év után, a kommunizmus világméretű és magyarországi bukása után, hogyan tekintünk vissza arra a történelmi eseménysorra, amelyet Tanácsköztársaságnak neveztek? Tőkéczki László tanár urat kérdezem meg, hogy ő hogyan foglalja össze. Tőkéczki László:- Hát ez nagyon nagy kérdés, mert ha azzal is kell foglalkozni, mi mindent írtak erről az eseményről, akkor itt nem egy óra, hanem sok óra is kevés lenne. Véleményem szerint két körülményből, két jellegzetességből fakad az, amit diktatúrának, kommünnek vagy Tanácsköztársaságnak neveztünk. Ez a két körülmény, illetve két sajátosság közül az egyik a kétségbeesés. Az, hogy van itt egy történelmi ország, amelyik ezer év fennállás után hirtelenjében a megsemmisülés szélére jut, nemcsak háborút veszített és nemcsak irtózatos emberveszteségeket, anyagi veszteségeket szenvedett el, hanem gyakorlatilag megkezdődött a szétdarabolása. Olyan kilátástalan helyzet volt, amikor az emberek hajlamosak arra, hogy megváltók után nézzenek. Emberi mércével mindenféle megoldást elfogadjanak, bizonyos csodavárás jellemzi az ilyen kétségbeesett helyzeteket. Tulajdonképpen ez az egyik szülőanyja annak a helyzetnek, hogy egyáltalán Magyarországon egy kommunista kísérlet sikeres lehetett. Azonban volt egy másik körülmény, egy másik jellegzetesség és sajátosság, az, hogy kb. az 1900-as évek elejétől kezdve Magyarországon kialakult egy olyan értelmiségi elit, amilyen korábban nem létezett Magyarországon. Mindig el szoktam mondani, hogy kb. az 1900-as évekig Magyarországról rengeteg ember ment ki külföldre, főleg nyugati egyetemekre tanulni, ezeknek általában 98-99 százaléka hazajött, de nem akart megváltó Messiás lenni, hanem reálpolitikusan mindenki apró munkával próbálta azt az országot, azt a társadalmat, vagy esetleg azt a kisebb közösséget szolgálni, ahonnan őt kiküldték nagy pénzügyi áldozattal. Sokan figyeltek tehát Nyugatra, de soha nem voltak olyanok - a többség -, akik azt hitték, hogy elkezdünk utánozni, elkezdünk varázsszereket hozni, és megpróbáljuk a társadalmunkat átgyúrni. A századfordulón megszületik egy olyan értelmiségi elit, amelyet úgy nevezhetünk, és a történetírás - nem a marxista történetírás - már régóta így nevez: az úgynevezett társadalom-mémökösködő elit. Megszületik egy olyan értelmiségi csoport, amelyik utánzás alapján, íróasztal melletti munka, gondolkodás alapján azt állítja, hogy a világot tulajdonképpen rövid úton át lehet alakítani, hogyha kezébe keríti a hatalmat és a társadalomból kiküszöböli a rosszat., és csak a jót hozza létre. Vagyis magyarán: erőszakkal, az emberek akarata ellenére is boldogítani fogja a társadalmat. Nos, a kétségbeesett helyzetben ez az értelmiségi elit kerül Magyarországon hatalomra, és a hatalom birtokában tényleg társadalom-mémökösködést kezd el játszani, vagyis elkezdi ennek az országnak a teljes átgyúrását. Hogy pontosan érzékeljék, hogy mennyire abszurd a helyzet, a vörös diktatúrának szinte minden napján több tucat, vagy akár néha száz fölötti rendelkezés született arra nézve, hogy mit kell csinálni, mit tilos csinálni, ki az, akire most ez vonatkozik, hogyan kell az egészet átalakítani, a tulajdontól kezdve az emberek gondolkodásáig, a vallásosságtól kezdve a kultúráig, az intézmények és egyebekig. Tehát Magyarországon ekkor nem Nyugatra figyelve, hanem - éppen ez a nagy különbség - Keletre figyelve egy olyan diktatórikus megoldást kezdenek működtetni, amely szükségképpen vezet arra, hogy a boldogítani kívánt társadalom szinte totálisan szembekerül ezzel a mérnökösködéssel, és nem véletlen, hogy ebből a terror következik. Mint ahogy minden világmegváltó édes és hamis gondolat előbb-utóbb diktatúrává válik, hogy akár erőszakkal is boldogítsa azokat, akik esetleg erre nem tartanak igényt. 1919 ebből a szempontból lényegében a francia forradalom örököse volt, bármelyik 75
