Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 12. szám - Kiss Gy. Csaba: Dunapataj a történelem fókuszában
olyan típusú forradalom örököse, amely, ha arra volt szükség, akkor megrövidítette egy fejjel az embereket, hogy elfogadtassa saját eszméit, saját elképzeléseit a tökéletes világról. Ennyit erről az eseménysorról. Ennek következtében ez a forradalomnak nevezett puccs, amelyik végső soron politikailag puccsszerűen került hatalomra, úgy került be a magyar történelembe az elmúlt fél évszázadban, mint egy hatalmas nagy emberiségi kísérlet arra nézve, hogy Magyarországot felemeljék a világ élvonalába. Ez a fajta emberi kísérlet teljesen ellentmond minden józan észnek, minden lehetőségnek, hiszen az élvonal vagy a vezetés a keresztyén gondolkodás szerint: aki első akar lenni közöttetek, legyen mások szolgálatára. Itt nem erről volt szó, itt aki első akart lenni, az szolgává tette az összes többit a saját maga dicsőségének az építése útján, és nem véletlen, hogy ez az eseménysor végső soron abba a terrorba torkollott, ahova egy ázsiai elemet is behoztak. Magyarországon 800 év óta, illetve a török óta, 300 év óta nem ismert módon túszokat szedtek, olyan emberi megoldásokat alkalmaztak, amelyek végső soron az elemi jogbiztonságot, az emberek egyéni életének, vagyonának, megélhetésének a biztonságát veszélyeztették. Az, ami itt történt, sok embert arra késztetett, hogy meg kellett alkudnia, mert a háború után összeomlás volt. Sokan tehát megalkudtak, visszahúzódtak, és éppen ezért nagy az érdeme azoknak a keveseknek, akik bátran szembeszálltak ezzel a rendszerrel, végső soron mi most rájuk emlékezünk. Kiss Gy. Csaba:- Köszönöm szépen. Ezután Szakály Sándort kérdezem erről, aki szintén a két háború közötti korszaknak a kutatója, úgy emlékszem, hogy 19-cel is foglalkozott. Szakály Sándor:- 1919-cel is foglalkoztam, többen jelen voltak, amikor egy szíves meghívásnak eleget téve 1919 kapcsán az akkori Vörös Hadseregről és tisztikaráról beszéltem, mert 1919 egy nagyon sajátos helyzetet jelent, és ha az alapkérdésre térnék vissza, akkor azt kell mondanom, hogy ha jól meggondoljuk - függetlenül attól, amire Tőkéczki László mutat, hogy mennyi ideig lehetne beszélni a témáról, és mennyi mindent írtak -, azt mondhatnám, hogy igazán alaposan mégsem írták meg 1919 történetét. Úgy gondolom, hogy bizonyos részkérdésekben eléggé elfogultan nyúltak a témákhoz, és most legyek elfogult önmagámmal szemben, és hadd utaljak arra az egykor elhangzott előadásra, illetve saját kutatásaimnak erre a kis részletére, hogy hosszú időn keresztül például a 19-es Vörös Hadseregről nem írtak, mert kiderült volna, hogy a Vörös Hadsereg nem volt annyira vörös, mint ahogy mondták. Ha valaki megnézte a korabeli munkákat, vagy az 50-es, 60-as vagy a 70-es években megjelent munkákat, akkor említenek néhány olyan személyt például, aki hadügyi népbiztos volt vagy népbiztoshelyettes, vagy politikai komisszár, Vágót, Landlert és még néhány nevet, Stromfeld Aurélt, a Vörös Hadsereg vezérkari főnökét nem lehetett kihagyni, utána azonban nincsenek nagy nevek. Az ember végignézi az adatokat, és kiderül, hogy a Vörös Hadsereg vezetőinek döntő többsége később a két háború közötti Magyar Királyi Honvédség katonai vezetését alkotta. Hiszen 19-ben olyan katonai vezetői vannak a Vörös Hadseregnek, mint Sztojakovics Demeter, aki később Sztójay Döme néven Magyarország miniszterelnöke, vagy olyan katonai vezetői vannak, mint Jány (akkor még Autzinger) Gusztáv, vagy Szombathelyi Ferenc, Nagy Vilmos, és lehetne tovább sorolni. Ha 1919-ben a későbbi utódok által pozitívnak tekintett részeiről sem lehetett bizonyos 76
