Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 12. szám - Gömöri György: Lapok egy hosszú barátság történetéből

Wiktor meg is írta a Magyarországi napló befejező részében, karcolatként, „Győztesek" címen. Utána még betértünk a Bakáts téri templomba, és megnéztük a frissen hantolt sírokat a templom előtti téren. S végül megtaláltuk - úgy emlékszem, a Veres Pálné utcában, egy diákszállóban - a „háromszínű plakát" szerzőit. Közülük csak két névre emlékszem: Ádám György és Fekete Gyula. Elég kelletlenül és aggodalmasan fogadtak: ugyan kitől tudtam meg, hogy hol rejtőznek? Mindenesetre Wiktor erről a látogatásunkról nem írt kinyomtatott naplójában, talán azért, hogy fedezze a plakát szerzőinek kilétét. Bár Fekete Gyulát azért később az ún. „kis íróperben" harmadmagával felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, nem tudom, a „nemzetiszínű plakát" kinyomtatása szerepelt-e a vádpontok között?

A Magyarországi naplóban van egy fejezet „Egy öreg ember" címmel. Ez az öreg magyar író nem más, mint Déry Tibor, akit én közvetítettem Hankán át Wiktomak. Oly módon, hogy megadtam a telefonszámát, de az is lehet (erre már csak homályosan emlékszem), fel is hívtam utána Déry Tibort, hogy beajánljam hozzá azt a lengyel újságírót, aki majd fel fogja keresni. (Egyszer, korábban, már jártam Budán Dérynéi, tehát megvolt nekem a címe és a titkos telefonszáma.) Ennek csak azért van jelentősége, mert Dérynéi jártában Wiktor megkapta tőle a Nikit, ennek a nagy port felvert kisregénynek egy példányát, amit a lengyel újságírók kiutasítása után Magyarországról, 1956. november 11-én magával vitt Varsóba és lefordíttatott magyarra. Későbbi levelezésünkben szó van erről a közvetítésről, amit a Niki évekkel későbbi (párizsi!) lengyel nyelvű kiadásakor Wiktor jelentős fegyverténynek könyvelt el.

Miután visszatért Varsóba, Wiktor tovább dolgozott a magyarok érdekében: a Lengyel írók Szövetségének 1956. decemberi kongresszusán mondott beszédében a magyarok melletti kiállást kérte írótársaitól. Mint szemtanúnak, teljes hitele volt szavainak, és a Nowa Kultúra című hetilap 1956. december kilencedik! számában így számolt be erről az eseményről: „[Woroszylski] szívből jövő tiltakozása minden igazságtalanság ellen, anélkül, hogy engedményeket tett volna a »taktikai óvatosságinak, elnyerte minden jelenlévő lelkes támogatását. " Jóllehet én ebben az időpontban már Oxfordban voltam, első leveleimet onnan Hanka Adamieckának, nem Wiktomak írtam. Viszont 1957 májusának végén, akkortájt, amikor már mint kutató diák beköltözhettem a St. Antony's College-ba, mégis írtam Woroszylskinek, elpanaszolva, hogy Hanka hosszabb ideje hallgat, nem válaszolt legutóbbi levelemre. A válasz a Nowa Kultúra levélpapírján érkezett, június 7-i keltezéssel. A levél szövegét először itt közlöm magyarul.1

„Kedves Jerzy,

Leveledet, amelyben a többi közt arról írsz, hogy Hanka, nem tudni miért, hosszabb ideje hallgat, éppen Hanka temetésének a napján kaptam meg. Tragikus halálának dátuma június elseje, negyedikén temettük őt a Powtizkiban.1 2

Hallottam, mi történt veled — örülök, hogy sikerült letelepedned Oxfordban, sikert kívánok a jövőhöz. Sajnos nem tudom, milyen lehetőség van arra, hogy Lengyelországba látogass - mindenesetre sem a mi szerkesztőségünk, sem az írószövetség ebben az ügyben nem tud mit tenni. Lenarttal nem vagyok kapcsolatban, egyébként sincs már a ZMS élén.3

1 Lengyelül megjelent a katowicei Slqsk című folyóirat 1994/10. számában.

2 Varsó legnagyobb temetője.

3 Józef Lenartról van szó, varsói ismerősömről, aki 1953-ban a ZMP (Kommunista Ifjúsági Szövetség), később a ZMS egyik vezetője volt.

66