Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 12. szám - Olasz Sándor: Regény a 20. században – a 20. század a regényben

erővel, amely - még ha történeti is a tematika - a legteljesebb mértékben napjaink sajátja. Érvényes ez az utóbbi öt-tíz év történeti narratíváira, ideértve a föltűnően sokasodó, múlt­kereső, szembenéző apa-regényeket is (Esterházy Péter, Kukorelly Endre, Schein Gábor, Győré Balázs). Lényeges fordulat következett be a műfaj történetében. Eltűnt - miként Esterházy Péter írja A Bermuda háromszögben - az a tévhit, hogy nem lehet nagy kérdésekkel foglalkozni. Egyszerre több jelentős író rehabilitálja (nem a hagyományos változatban) a történetet. Kiderült, hogy a referencia, a „valóságeffektus'' (Roland Barthes) akkor is létezik, ha valaki semmibe veszi. Esterházy Harmonia caelestise regény, fikció, de a magyar história eléké- pesztően sok valós tényével telezsúfolva. A valóságból fikcióba, fikcióból valóságba való gátlástalan átjárás aztán megrajzol egy magyar sors- és történelemértelmezést - játéko­san, ironikusan, de a mesélés elemi jogait helyreállítva. Szilágyi István 2001-ben megje­lent Hollóidő című regénye mellett említhetjük a 2009-ben megjelent Darvasi-regényt, a Virágzabálókat, ami talán nem oly szeszélyesen vezeti történeteit a fantázia birodalmában, mint A könnymutatványosok legendája, a történeti anyag (ha csak a szegedi vonatkozásokra gondolunk) lenyűgözően gazdag. A regényírás persze nem tartozik a gyorsan reagáló műfajok közé. Arra a (világ)káosz- ra, melyben élnünk adatott, nem könnyű megfigyelő pontot találni. Bizonyára a mindenre rátelepedő és sekélyesítő politika is taszítja a szépprózát, s tereli a mai témákat az esszé, a publicisztika, a napló, a jegyzet mint fontos alapozó műfajok felé. Ám a kialakult egyen­súlyállapot (a regényhagyomány és újítás libikókája helyett a megnyugvás) mindenkép­pen biztató. 49

Next

/
Oldalképek
Tartalom