Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 12. szám - Olasz Sándor: Regény a 20. században – a 20. század a regényben

Kosztolányi Dezső az első, aki nagy történelmi változások ironikus rajzától sem riad vissza. A kép nem hősies, nem tragizáló, nem patetikus, s többnyire állást sem foglal. A véres költőben ez a történelemszemlélet körvonalazódik. Abban a római történetben is lejátszódik valamilyen forradalom, de mintha mi sem történt volna. Az Édes Anna ironikus keretfejezetei aztán minden más szöveghelynél jobban érzékeltetik a szerzőre olyannyira jellemző sztoikus-pesszimista magatartást. A jól ismert jelenet a regény elején: Kun Béla menekül, rablott ékszerek és sütemények potyognak a repülőgépről. Emlékezetes játék a regény végéről: néhány szereplő az utcáról nézi a verandára kilépő Kosztolányit, aki „mindenkivel és senkivel". (Annál nagyobb rejtély, hogy néhány évre a Kosztolányi-publicisztika képzeletbeli ingája miért leng ki az egyik szélsőség irányába.)

A 20. századi magyar történelem kihívásaira adott regényválaszok közül nem hagyható ki a két háború közötti időszak legolvasottabb könyve, Szabó Dezső Az elsodort falu]a. Vitatott regény még vitatottabb empirikus szerzővel, akiről éppen Kassák írta: „Szuggesztív egyéniség, aki nem ismerte lényegében, könnyen hatása alá került. Átkozódó rabbinus, puritán keresztény, filozófus, karakterszínész és hordószónok egyszemélyben." „íróművészként" azonban nagyra tartotta. Ennek a sokat emlegetett, túlfűtött, túldimenzionált regénynek a hibáit a kortárs recepcióban Fülep Lajos tanulmánya összegezte a legpontosabban. „Mivel arra vállalkozott, hogy a mai magyarságot minden ízében és oldaláról mutassa be, szüntelenül keresi, mit és hogyan nem mutatott még be, s ahol csak alkalma van (és mindig van), kiegészíti bizonyos összekötő tagokkal a nagy szerkezetet. A fő tételek közé betéteket, az egész hangok közé félhangokat helyez él: a skála teljes, kétségtelen. Összefüggő vonal azonban mégsem lesz azzal a módszerrel, hogy két pont közé pontokat helyezek. A pont pont marad, akárhányat teszek mellé, egyik nem függ össze a másikkal, a kép művészi összefüggése és művészi totalitása helyett a fölsorolás és leírás lexikális sorozatát és totalitását kapom. Történeti arcképcsarnokot, melynek mindenik lapján más-más hős van leképezve, s az egészet csak a gyűjtő kegyelete fűzi össze. Élő organizmus helyett anatómiai preparátumot, melyben az egyszer elválasztott ízületeket semmiféle kocsonyával sem lehet többé egymáshoz porcogózni."10 11 Pedig egy grandiózus körképregény lehetőségét puskázta el az egyébként világirodalmi babérokra törő szerző. Együtt van itt minden: a falu, a nemesi középosztály és a nagyváros világa. Stilárisan is sokféleség: romantika naturalizmus és mindaz, amit Szabó Dezső a modern regényből tanult, s amelyekről néhány évvel korábban a Nyugatban publikált esszéiben beszámolt. A magyar regényhagyományból is sokféle előképre gondolhatunk: a Sárarany és a Galamb papné falusi értelmiségére és kisnemessé- gére, fölsejlik Révész Béla Vonagló falvak című munkája, az éppen csak kialakult városi, nagyvárosi miliő rajzában pedig Az éhes város (Molnár Ferenc), a Kristálynézők (Harsányi Kálmán) és a Szegény magyarok (Oláh Gábor).

Az 1920-as, 30-as évek olvasói azonban (különösen a fiatalok) nem a regénypoétikai ügyekre figyeltek. A temetési jelenet, az országra törő háború, az 1916-os román betörés jelenetsora emocionálisan vált fölkavaróvá. Mintha az 1919 májusában megjelent regénytorzó totálképekben vetítette volna előre az elsodort ország képét. Gróh Gáspár joggal állapítja meg, hogy a korszak ifjúsága valószínűleg építési programot is kiolvasott a regényből. „Mert bármennyire elpolitizálta is Szabó Dezső a regényt, Böjthe János modellje éppen a minden politikától elhúzódás, az életet teremtő munka eszményét fogalmazta meg számukra.''11 Ugyanez az eszmény fogalmazódik meg Móricz Zsigmond Erdély-trilógiájában is, mely többek között éppen a (Szabó Dezsőnél fájdalmasan hiányzó) organikusság miatt nevezhető a magyar regény kiemelkedő monumentumának. Németh László írta az immár

10 Fülep Lajos: Szabó Dezső regénye. Az elsodort falu. In: A művészet forradalmától a nagy forradalomig. Cikkek, tanulmányok. 2. köt. Bp. 1974. 180.

11 Gróh Gáspár: Egy regény utóélete. In: Szabó Dezső: Az elsodort falu. Debrecen, 1989. 555.

44