Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 11. szám - Kovács Krisztina: Az egyidejűség retorikája (Mózes Huba: A kötöttség körei. Állandóság és változás egyidejűsége a versben)
ezért a később kialakuló lírai műfajok történeti előzményei az eddig feltételezetteknél bonyolultabb kapcsolatokat rejtenek. Ennek eredménye, hogy A kötöttség körei szemléletét a teljességre törekvő adatfelvétel és a problémaérzékeny kérdésfelvetés jellemzi. A Ritmus és szerkezet viszonyát kutató írásban a retorikai kimunkáltság hangját halljuk. A tanulmány Enyedi György História elegantissima című széphistóriáján és előszövegein (Boccaccio, Philippus Beroaldus) keresztül az aranymetszés ritmikai szerepét vizsgálja. A struktúra és ritmus összekapcsolását Mózes Huba a Szepes-Szerdahelyi-féle Verstan szemléletével egyetértve végzi el. Koncepciójában a kohézió, a szövegek eredete, származástana az esztétikai szempontoknál is fontosabb. A népdalvers sorfajairól szóló fejezet a magyar népdaltípusok szótagszámát, ritmikai kérdéseit vázolja fel, gazdag statisztikai anyag értékelésére támaszkodva. Mózes Huba elemzéseinek verstani alapegysége a sor, a legterheltebb sorfaj pedig a nyolc szótagos. Összehasonlító megfigyelései a kezdetektől a modernségig ívelnek. Ilyen módon kerül sor a népdalgyűjteményekben közölt szövegek és a József Attila-korpusz darabjainak szótagszám szerinti elemzésére, a modernségben továbbélő nyolc szótagos sor használatának bemutatására. Az ismétlés jelentéstani, ritmikai fontossága olyan fogalom, amely változatos vers- szövegépítő alakzatként működve szemantikai lehetőségeket is hordoz. Ennek szemléletes bemutatására, az egyidejűségre épülő, a szerző számára kedves életmű, az Eminescu- líra kínálkozik. Eminescu Glossza című versének fordításvariánsait olvasva Mózes Huba olvasatai a lehető legpontosabb jelentéshez közelítenek. Bár a folyamatosságot az átültetések aligha adhatják vissza pontosan, a magyar műfordítások mégis a szóban forgó közelség/azonosság? határáig jutnak. Dsida Jenő és Szabédi László „átírásai" a pontos rekonstruálás csapdáit tárják fel és a végtelen jelentések hálózatát rajzolják meg. A tanulmány nemcsak a versek folyamatos egyidejűségének poétikáját bizonyítja meggyőzően, a líra esztétikai kérdései világnézeti kérdésekként bontakoznak ki előttünk. A verstani problémák a szövegkiadásoktól elválaszthatatlan egységben jelennek meg. A líra iránt elkötelezett tudós gondolkodásában minden terület egy egységes diszciplína részévé szervesül. Éppen ezért hangsúlyozza a hasonmás kiadások és a kéziratos anyagok közrebocsátását, amely meglátása szerint a verstani kérdések szempontjából is nélkülözhetetlen. Ezt a szigorú elvet a gyűjtemény következetesen érvényesíti. így történik a versformák szecessziós sajátságait vizsgáló részben, amely Ady költészetének ismétlésalakzataival foglalkozik. A szecesszió definícióit és az azt övező polémiákat ismertető bevezető után a sorépítés, sorhasználat, ismétléstechnika változatairól olvashatunk. Az ismétlődések szemantikáját szimmetria és disszonancia együtt hatása alakítja ki. Ezek egyrészt a formai-időbeli kiteljesítést, az egyensúlyi állapot megvalósítását segítik. Másrészt a korántsem feltétlenül pozitív érzelmi felfokozottság, a nyugtalanság, a disszonancia kifejezését szolgálják. Szabó Zoltán és László Zsigmond kutatásait folytatva Mózes Huba érvényes példák sorát elemzi. A Kocsi-út az éjszakában szövegében a szimmetriaigény a nyugtalansággal párosul. Az áhított csömörben az ismétlés szakaszról szakaszra továbbfűzi a költői gondolatot. A teljes Ady-korpusz értékelése azonban csak több versépítő tényező együttes mérlegelésével lehetséges. A körkörösség Ady költészetében betöltött szerepéről is csak így tehetők érvényes megállapítások. A stilizációt Szabó Zoltán szecessziós sajátságként határozza meg, így a sokfajta és változó szecesszió-definíciók ellenére Ady líráját ide sorolja. Az „álarcos verseket" tárgyaló írás az irodalom- és verstörténeti korszakok hatásmechanizmusainak folyamatosságát tárja fel. Elnevezésük és terminológiájuk vizsgálata során a kötet Szigetvári Iván, Szepes Erika és Szerdahelyi István megállapításaival lép ter110
