Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 11. szám - Zelei Miklós: Összeszikráztatni különböző életeket (Beszélgetés Podmaniczky Szilárddal)

mackófölsőket, és mindenki beszámolt a filmélményeiről. És ha éppen kimerült a társaság, akkor én nekifogtam elmesélni egy olyan filmet, amit abban a pillanatban találtam ki. Működött az ember fantáziája, különösebb korlátok nélkül.- Igen, abban az időben a faluszéleken lődombok magasodtak. Működött az MHSZ, a Magyar Honvédelmi Szövetség. Te jártál oda célba lőni?- Kötelező jellegűen mentem, mikor voltak ezek a honvédelmi napok. Én inkább verebésztem, élő célpontra érdekes lőni. Volt egy-két barátom, akinek volt légpuskája. Nem tudom, hogy ma már meg tudnám-e húzni a ravaszt, de akkor ez hozzátartozott az életünk vadságához. Nem nagyon dilemmázott az ember, hogy most lelőtt egy verebet.- De voltak ezek a kis leventepuskák is, amelyekbe már igazi töltény járt, ha kicsi is. Nagy ajándék volt öt-tíz percre kézbe kapni egy olyat.- Nekem nem került a kezembe. Egyszer egyébként fejbe lőttem magamat. He-he. Úgyhogy onnantól kezdve egy kicsit pianóba raktam a lövöldözést. Valami borzasztó kemény fába lőttem bele és visszapattant a golyó a homlokomra, úgyhogy öt méterről fejbe lőttem magam. Légpuskával, persze.- Légpuskát akkor szabad volt tartani, vagy dugtuk?- Szabad volt. Mi magunk öntöttük az ólmot, volt golyónyomó, azzal kellett a megfelelő vastagra kalapált ólomlapból kinyomni a légpuskagolyót. Voltak persze gyári légpuskagolyók is, amelyek cakkos szoknyát viseltek, azokkal pontosabban lehetett lőni. De hát jó volt ezt úgy maszekban is nyomkodni.- Te jó gyerek voltál? Vagy ki tudja?- A szüleim arról számoltak be a családi összejöveteleken, hogy én jó gyerek vagyok. Valószínűleg a jóságom ott is abból állt, hogyha elmentünk például vendégségbe, akkor én le tudtam ülni, bekajáltam, és utána gondolkoztam valamin, járt az agyam. Nem csináltam semmit, de közben éltem a saját életemet, s ez valószínűleg úgy tűnt, mintha jó gyerek volnék.- Verekedősek voltak a gyerekek Jászkarajenőn?- Nem tartoztam a legerősebb gyerekek közé, holott a legmagasabb voltam. Voltak bunyók, és nagyon furcsa módon a felnőttekből is éreztem valami agresszivitást felém. Valószínűleg azért, mert édesapám volt a tanáruk, egy-két egyest kiosztott nekik, aminek én ittam meg a levét, de lehet, hogy inkább ezt az értelmiségi attitűdöt nem bírták, amit mi képviseltünk. Volt, hogy felnőtt férfiak azzal szórakoztak, hogy öklömnyi kavicsokat hajigálva kergettek hazafelé. Néha erősen féltem.- Akkoriban is püfólték még a tanárok az iskolában a gyerekeket? Nekem az az emlékem van, hogy elég rendesen püfólték bennünket köznevelés címén.- Ajaj! Rendkívüli módon. Emlékszem, volt egy sztori, amikor egy perc alatt két embernek a kezét törtem el. Az egyiket teljesen véletlenül, mert kergetett egy srác, én beugrottam egy terembe és becsaptam a hátam mögött az ajtót, ő meg épp bedugta a kezét, és eltört. Ott volt az igazgatóhelyettes, aki meglátta ezt. Odajött és egy iszonyatos nagy pofont lekevert, és mivel cukorbeteg volt, az ő keze is eltört az irdatlan pofontól. Úgyhogy egy perc, két kéz.- Mi lett a folytatása?- Hát semmi. Utána kevesebb fröccsöt ivott az igazgatóhelyettes. Meg az udvari, iskolai birkózások, azok ott komolyan mentek. Van egy birkózó, Bódi Jenőnek hívják, aki emlé51