Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 11. szám - Zelei Miklós: Összeszikráztatni különböző életeket (Beszélgetés Podmaniczky Szilárddal)
üveg kovászos uborka. Nem tudom, hogy ki hozta oda. De nagy élmény volt, hogy amit leírok, annak van hatása valakire.- Az író, aki elkezd recepteket kitalálni, nagyon szereti magát is. Amikor közzéteszi őket, és ha a receptjei tényleg jók, akkor az azt is jelenti, hogy másokat is szeret és megpróbál rávezetni a jó ízekre.- Hát nem tudom. Abba belegondolni, hogy én szeretem magamat... így ilyen kimond- hatóan... Ilyen tapasztalatom magamról nincs. Nem úgy mondanám, hogy szeretem magamat, hanem úgy, hogy jó ideje már arra figyelek, hogy olyan dolgokat csináljak, olyan dolgokhoz legyen közöm, amelyek között jól érzem magam. Nyilván azért akar jót az ember, merthogy szeretné jól érezni magát, szeretné azt, hogyha teste-lelke rendben volna.- A főzés meg az írás, az ugyanaz?- Igen. Az életem is erről szól. Miért költöztem el Szegedről Balatonboglárra? Mert jól akartam magam érezni, és Szegeden már nem éreztem magam annyira jól. Változtatni szerettem volna az életemen. Az új recept is változtatás. Az étkezés megváltoztatása, ahogy az életmódomat is megváltoztattam öt-hat évvel ezelőtt... Ezek a folyamatos változások az írásra vagy az irodalomra vetítve azt jelentik, hogy kitalál az ember egy olyan írásmódot, egy olyan nyelvet, amelyen úgy érzi, hogy saját maga számára is újszerűén tud megszólalni, vagy újszerűén tud elmondani olyan dolgokat, amiket idáig nem próbált meg. Régen a novelláimat erősen áthatotta a fikció, és elsősorban a nyelv felől írtam, a nyelvkészlet felől vagy a mondatkészlet felől. Mostanában meg olyan novellákat írok, amelyeket nem tudok elkezdeni máshogyan, csak ha van egy élő figurám. Ha találkozom vele valahol, ha meglátok egy embert, aki elindítja a fantáziámat. Például a múltkorában láttam Fonyódon egy embert, aki egy kétszer-kettes bakterházban ül, az a dolga, hogy kijárjon fölemelni a sorompót, majd lecsukni, és egész nap ott ül, egy gyönyörű panorámával, a Badacsonnyal és a Balatonnal szemben. Hogy élhet ez az ember? Milyen lehet a hétköznapja? Ez a látvány mit fest bele az ő életébe. Láttam egyszer itt egy másik pasit, aki andalgó tempóban, de irgalmatlanul festékes ruhában sétált az utcán. Olyan volt, mint egy kis részeg kőműves. Félóra múlva találkoztam vele a Balaton-parton, ült és merengett. Annyira nem illett bele ez az ember abba a környezetbe, de mégis ott volt. És akkor ennek megvan az a pikantériája, hogy na, milyen lehet ennek az embernek az élete? Festékes ruhában ül a Balaton partján és mereng maga elé.-Nyár volt?- Tavasz vagy ősz? Még szezonon kívül, mert szezonban azért eléggé elborítják az emberek a látnivalókat.-A szezont szereted, vagy kihúzod belőle magad?- Az az igazság, hogy idáig egy szezont éltem át, abból írtam egy-két rövidebb tárcát. Rengeteg mondat röpköd a parton, és olyanokat mondanak és úgy viselkednek az emberek, amit föl lehet használni. Kisgyerekek gépfegyverarzenállal, félmeztelenül állnak a parton... Azért ezek olyan abszurd látványok, amelyek elindítják a fantáziát: egy kisgyerek naponta ötször agyonlövi a szüleit a tóparton.- Jól előresiettünk! Még nem érkeztünk el a Balatonra, hanem még Cegléden vagyunk. Milyen volt a gyerekkorod?- Egy kis kiigazítással kell élni. Nem is értem, hogy miért jegyzik be az ember születési helyét annak alapján, hogy melyik kórházban született. Mindenki azt hiszi, hogy én ceglédi 49
