Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 11. szám - Géczi János: Veszprém-esszé

alapterületű, de kevésbé szerencsés szobabeosztású tetőteret adtam cserébe. Első éjszakáját azzal töltöttem, hogy az ágy mellé lógatott jobb kezem mutatóujját a kiskutyái szájában tartottam, hagytam, hogy rágicsálja.

A kutya kezdetben megkívánta a napi öt sétát, amely utóbb háromra apadt. így aztán mindennap többször is pórázra fogtam, hullhatott jég vagy eső, szitálhatott a köd, avagy perzselhetett a napfény, erre vagy arra kóboroltunk, többnyire aszerint, hogy merre jártak éppen kevesen. Hol a gesztenyefákkal beültetett olaszbástyán, a tűztorony bejárata alatt, hol a vár egyenes utcájában, lehetőleg póráztalanul, hol a Benedek-hegyen, esetleg a vár alatti utcákban, a belvárosban, a kórház mögötti temetőben, illetve parkban, vagy távolabbi utcák zegzugaiban.

Veszprém titkai napról napra tárultak fel: a vadcitromfák voltak az elsők, amelyek egyikének hajtásából azóta a Paloznak és Lovas közötti Öreghegyen megépült présházam előtt bozontos és szúrós cserje nevelkedett fel, hiszen ki tudja, miért a lebontott zsinagóga helyére ültette a városi főkertész; én aztán föltártam, s bonyolult okfejtéssel le is írtam a rókáról és városról egyszerre szóló regényemben a vadcitrom és a zsidóknak oly fontos cédrátcitrom rokonságát. Aztán minden egyéb ritka növény is felbukkant a város rejtélyes zugaiban: a suhanc cédrus, a bíbor levelű mogyoró, a cserjés gesztenye és egyéb évelők alapján kiderült, a város szépséges parkokkal rendelkezik, amelyekben azonban nincsenek sem padok, sem szeméttároló edények. Dugó hol ezt, hol azt szemelte ki magának célpontul, attól függően, hogy az ott tengő-lengő macskakolóniát, sünöket, menyéteket vagy a hullámpapírral takarózó hontalanokat kívánta meglátogatni. Az ebbel együtt fedeztem fel tehát a várost, pulimnak köszönhetem Veszprémet, annak tájélményét, s nyilván mentális egészségemet.

Néhány év múlva azonban oly mozgásigényűvé módosult a lakásba kény- szerített házi jószág, hogy kerékpár mellett futtattam, majd, hogy hosszadalmas út és körülményes technikák révén tudtuk csak elhagyni a belvárost, s a Séd völgye sem bizonyult alkalmasnak a szabad kószálásra, megoldásként felvetődött a belvárosi tetőtéri lakás eladása és a közeli kertes családi ház megvásárlása. Mire megvettük a házat és a magunk ízlésére átalakítottuk, Dugónak kölykei születtek, amelyek egyikével, Adéllal hamarosan elfoglalták a hegy alatti mély udvart és a hegyoldali, törmelékkel elárasztott, akáccal, hárssal és kőrissel tarkított csenevész bozótos elegyét. Mivel ugyancsak agyafúrtak voltak, s napközben, magányukat enyhítendő, el-elkóboroltak, hol a helyettes polgármester fogta be őket, hol a püspök, hol egy, a ferenceseknél élő fiatal atya, vagy pedig a Művészetek Háza egykori, ugyancsak kutyatartó vezetője, hamarosan feladattá vált a kert bekerítése.

így aztán egyszerre saját birtoka felett árgus szemekkel őrködő veszprémi polgárrá váltam, akit kerítés vesz körül, és nem lehet hozzá csak úgy, kapucsengő hangja nélkül benyitni.

A csengőszóhoz hamarosan csatlakoztak a különböző nárciszok hagymái, a rózsatövek, a terrakotta színű cseréppel borított terasz, a kőből faragott asztalok, lecserélt ablakok, fenyőgerendából ácsolt hidacska a tetőtéri könyves szoba és a hegyoldal első terasza között, legvégül a bronzszobor: az eredeti művet Verocchio alkotta, valamikor a reneszánsz idején, Toszkánában, s az egyik fiesolei Medici25