Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 10. szám - Kabdebó Lóránt: A huszadik századi magyar költészet nagy pillanatai
telenül holtaktól kelne szívünkben / valami hasonlat, lásd, ez esetleg a csupaszon álló /mogyoró csüngő barkáira mutatna, vagy éppen / az esőt gondolná, mely a sötét földekre zuhan le tavasszal"). Emellé pedig idézhetem a József Attila-vers záró négy sorát az egyszerre növekvő és lehulló boldogságról: Nézd ez esti fényt az esttel mint oszol... Piros vérben áll a tarló s ameddig a lanka nyúl, kéken alvad. Sír az apró gyenge gyep és lekonyúl. Lágyan ülnek ki a boldog halmokon a hullafoltok. Alkonyúl. Az emberi történetet ellenpontozó poétikai pozíció dialogikus jellegét tudatosító és felülíró szintetizáló jelleget alakító versszerkesztés éppen ekkor, József Attila legutolsó verseinek keletkezése idején jelenik meg a világlírában. Ha pedig ezt figyelembe vesszük, Tverdota György filológusi keletkezésrekonstrukciója és Vas István érzékeny befogadó poétikai megfigyelései nemhogy kioltanák egymást, de éppen hogy együttesen a vers leírásának új horizontjára hívják fel a figyelmet. * * * A Juhász-életmű logikája: a lényeg keresése. Vélte ezt feltalálni a történelmi változás leírásában, a külsődleges történet költői utánamondásában. Hasadt utóbb ez a történelem, nagy rianással, osztódott babonás pokolra és az eszme fensőbb ideálvilágára. Lehetett minta Dante, és közvetlen példa a beteljesüléstől poklokon égő Ady Endre. Ha pedig a történelmi megdicsőülés önnön poklára utalt vissza, kíváncsi lett - Ady példájára - az egyes ember hogyan viseli ezt a megpróbáltatást: a világ végezetén vagy feladata, királymaga ellehetetlenülésekor. Önkéntes halottak, önpusztító életek erdejéből igyekezett kivágni magát. Vitatkozott reménytelenül, reményt szimulálva. A személyiség útja a derűhöz csak úgy vezethetett, ha felfedezi azt az állapotot, amelyben - Szabó Lőrinc szavával - „a világnak ellentéte vagy". A történelemmel, a személyes pokoljárással szemben a különbözés varázsát. A másik világot kezdte kidalolni, amelybe a valóság elemei csak kísérteni járnak. Vendégségét a derű szigetén, ahova az egyes ember beköltözhet a világ pokla ellenében. De hozhat-e feloldozást az egyszemélyes derű mámoros kimondása? A személyes létezés mindennapi derűjét kiküzdhette, csak a lényeg meghatározása csúszott ki a kezéből. Véletlen ez, csak személyes teljesítmény (érték vagy zsákutca), - vagy ebben a feloldatlanságban olyan feloldhatatlanság ölt testet, amelyet fel lehet mutatni valamely esztétikailag megoldható alkotásban? A költő elindul egyfajta belső végtelenbe létezése meghatározottságának keresésére. A belső mag, a lényeg megfogalmazására. Mindez hagyományos feladat maradna. Ámde ha a külvilágban megtalálta a pokollal szembeni ideális különbségtevést, önmagában ennek épp ellentétével találkozik: a pokoli mássággal. A meghatározhatatlansággal, az anyagot azonnal felbontó ellenanyaggal, a létezést megsemmisítő ellenléttel, a kimondható emberi cselekvést, a küzdelmet (a hagyományos cselekményt) megkötő kimondhatatlan ellenerővel. A leírható emberi léttel szemben a kimondhatatlan bomlással. 64
