Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 10. szám - Kabdebó Lóránt: A huszadik századi magyar költészet nagy pillanatai
különböző áramainak egy része (az a rész, amelyet »külsőnek« nevezünk) hasonló, sőt csaknem azonos. De mihelyt rájövünk, hogy e pont tekintetében megvan a megértés lehetősége, s hogy a rendelkezésünkre álló nyelvekben szerencsére megvannak a megértéshez szükséges eszközeink is, rögtön hajlamosak vagyunk a megértés pontossági fokának túlbecsülésére és az elkerülhetetlen korlátokról való elfeledkezésre". A kauzális gondolkozás elfeledkezik a korlátokról, és csak a „külső" tapasztalatok „hasonló, sőt csaknem azonos" mezőiről vesz tudomást, és kirekeszti „az egymástól való teljes és kifürkészhetetlen kizártság" következményeit, azokat a hallucináció vagy álomkép világába utalja, az azt nyelvileg megfogalmazni akarót őrültnek minősítve. A természettudós ezen a ponton csak kételyét jelzi, korlátokról beszél, csakhogy e hézag a költő számára az alkotás során megoldandó feladatként jelentkezik. Szabó Lőrincnek az 1935. február 24-én a Pesti Naplóban megjelent híres verse, a Dsuang Dszi álma lesz ennek keleti mesévé alakított megjelenítése. Ez a vers ahogy tematizálja a problémát, az közismert, elmondásának módja közérthetővé teszi. Az már kevéssé ismert, ahogy József Attila a „Költőnk és Kora" című versben jut el e komplex problematika - öntudatos vagy sejtelemszerű - csomósodásához, a nyelvi meghatározottság megkérdőjeleződésének átélése következtében. Megszűnik a kettőzött világ, az objektiváltság: „Nem való ez, nem is álom". Ezt a határ- helyzetet még egyszer, ironikusan, ok-okozati jelleggel akarja megnevezni, de csak képletes idézőjelre futja („úgy nevezik, szublimálom ösztönöm"); erősebb az oldás: a nyelvtől elszabaduló kép („mint oszol"). Ez a pont, amelyben a korábbi verseiben leírt, és az Eszmélet című versciklusban dialogikus helyzetbe helyezett „vas világ a rend" megszűnik poétikai ihlető lenni; „Most homályként száll tagjaimban álmom s a vas világ a rend". Ebből a kettősségből poétikailag kell valahogyan kilépnie. Korrekcióra van szüksége. A jelentéstől eloldott szavak vizsgálatát választja, amely elvezeti verse végén valami dalszerűen dúdolható pszeudokép megformálásához. Leírhatom ezt a poétikai alakulást a kortársi európai költészet eseményeivel összhangban: összeolvashatom ezt a poétikai stációt Yeats kései verseivel, Rilke elégiáival. De - éppen a vers 'megajándékozottja', a keleti gondolkozás tudósának esetleges sajátos közvetítésére figyelve - még a Tao te king világában való elhelyezkedést sem zárhatom ki, oda kell figyelnem Huxley és Schrödinger már jelzett felvetésére: „De éppen ez az a hely, ahol véleményem szerint a görög természettudományos gondolkodás valóban helyesbítésre, a »Kelettel való keveredésre« szorul." Végül is a vers létrejöttének ezt az olvasatát sem hagyhatom figyelmen kívül. „Költőnk és Kora" Hatvány Bertalannak íme, itt a költeményem. Ez a második sora. K betűkkel szól keményen címe: „Költőnk és Kora". Úgy szállong a semmi benne, mintha valaminek lenne a pora... 60 Úgy szállong a semmi benne, mint valami: a világ a táguló űrben lengve
