Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 10. szám - Kabdebó Lóránt: A huszadik századi magyar költészet nagy pillanatai

Én fölnéztem az est alól az egek fogaskerekére - csilló véletlen szálaiból törvényt szőtt a múlt szövőszéke és megint fölnéztem az égre álmaim gőzei alól s láttam, a törvény szövedéke mindig fölfeslik valahol.

Az egyik fajta válasz erre a kihívásra a tudat egységesítéséhez vezet, ahol a sokszorosság megidézése csak látszat. A metafizikus egyesülés misztikus élménye szabályszerűen ehhez a felfogáshoz vezet olyankor, amikor erős előítélet nem állja útját. Ez annyit jelent, hogy Keleten könnyebben, mint Nyugaton. Schrödinger e misztikus metafizikára jellemző szövegként egy 13. századi perzsa-iszlám misztikustól, Aziz Nasafitól idéz: „Az élőlények halálakor a lélek a lélekvilágba, a test a testvilágba kerül vissza. De eközben csak a testek változnak. A lélekvilág egyetlen lélek, amely fényként áll a testvilág mögött, s minden egyes létrejött lényen, mint ablakon átcsillan. Az ablak minőségétől és nagyságától függően több-kevesebb fény hatol a világba. A fény maga azonban változatlan marad". Szinte ennek a szövegnek az illusztrációja is lehetne egy másik magyar költő, Weöres Sándor Grádicsok éneke című versciklusának záródarabja. Szövege a „testvilág"-ot éppúgy érzékeli:

Vagy azért kell-e élnem, hogy haldokolva, kedvét messziről sóvárogjam kiszakadtan, örvényben ingva nézzem, mily diadalmenetként vonúl, nem nőve-fogyva, mozdulatlan!

mint a „lélekvilág"-ot:

A változó világon átnyúlva szakadatlan, fürdőm oly végtelen harmóniában, mit a művészi álom nem rögzíthet szavakban, belőle a versben szilánk van.

Ez a szünetlen élmény eltávolít a földtől, fejemet kéken-túli égbe ásom,

többé már nem remélvén táplálékot göröngytől, zord idegen lett boldog vallomásom.

Nem gyarapodni többre, nem élni, oda vágyom, honnan hűségesen kísér szerelmem, izzón olvadni benne, legyen szabadulásom attól, mi én, s nem az ő tükre bennem.

58