Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 9. szám - Orosz László: Hatvan éve
Kecskemétre, de nem az időközben államosított református, hanem a szintén államosított piarista gimnáziumba neveztek ki. Mivel a piarista szerzetesek nem vállalták a tanítást, nagy szükség volt új tanárokra. Az állásukat megtartó világi tanárok mellé négyen kerültünk oda, de kapkodásból-e, vagy mert nem akadt más, csupa humán szakost. így aztán a matematikát, fizikát, természetrajzot óraadóként a volt református gimnázium tanárai tanították, a németet is a református gimnázium nyugdíjas tanára, a kémiát pedig egy középiskolai diplomával rendelkező általános iskolai tanárnő. A hetedik osztály főnöke, magyar- és latintanára lettem, a hatodikban latint, az ötödikben magyart tanítottam, de azt csak november elejéig: akkor az időközben kinevezett Hordós Károly, volt egyetemi évfolyamtársam vette át. (Az osztályokat ekkor még a régi nyolcosztályos gimnáziumban megszokott módon számozták: a hetedik a későbbi harmadiknak, a jelenlegi tizenegyediknek felel meg.) Latint a velünk egy épületben működő volt piarista általános iskolában is tanítottak: ott is kaptam latinórákat. Mellékállásban nevelőtanár lettem a gimnázium és az általános iskola közös internátusában. Osztályomban nehezen hitték el, hogy tanár vagyok: nagyon fiatalosnak találtak. Egy falumbeli diák, akivel az előző nyáron a Tiszára jártam fürödni, győzte meg őket tanárságomról. A szülőket az igazgató, Szőts Rudolf arról, hogy az oda helyezett tanárok egyetemet végeztek, akad olyan is, aki doktorált, rajtam kívül a néhány éves tanári múlttal már rendelkező Dankó Imre. Fölkerestem a rendházban osztályom előző évi főnökét. Kedvesen fogadott. A tanulók meg elnézően azt, hogy imádság előtt nem vetek keresztet. (Akkor még szokás volt imádsággal kezdeni a tanítást.) A tanulók fölkészültsége, főként ahhoz képest, hogy milyen körülmények között végezték tanulmányaikat a háborús években, megfelelő, sőt kifejezetten jó volt. (A piaristák kiváló tanárok voltak!) Érdeklődéssel fogadták mindazt az újat, amelyet fiatal tanáruk közvetített. Használható tankönyv nem volt, óráimon hozzászoktak a jegyzeteléshez. Később többen mondták, hogy hasznát vették ennek egyetemi tanulmányaik során. A csekély korkülönbség, hat vagy hét esztendő, annyi, mint amennyi nyolc- osztályos gimnáziumban az elsősök meg a nyolcadikosok között van, baráti viszonyt alakított ki közöttünk. A tanár-diák viszony formáit azonban kölcsönösen megtartottuk: én tegeztem őket, ők nem tegeztek vissza. Kérésként előadott utasításaimat megfogadták, teljesítették, ha volt néha ellenvetésük, a lehető legudvariasabb formában tették meg. Későbbi tanítványaimmal is jó volt a kapcsolatom, legnagyobb szeretettel azonban erre a legelső osztályomra emlékezem. Úgy tartják, több évi gyakorlat szükséges ahhoz, hogy valakiből jó tanár váljék. Én úgy vélem, legjobban kezdő tanárként tanítottam. Élveztem a tanítást. Az államosítás után egykori tanulója, Katona József nevét fölvett gimnáziumban szegényes körülmények között folyt a munka. Javításra szorult a vízvezeték, a gőzfűtés. A második emelet használhatatlan volt. Az ifjúsági könyvtár gyér állománya polcok híján a földön hevert, a tanári könyvtár sem volt sokkal jobb állapotban. Még rosszabb volt a helyzet az internátusbán. A tanulóknak fekhelyüket is hazulról kellett hozniuk. 39
