Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 7-8. szám - „Mitől lenne szabad?” (Beszélgetés Sári Lászlóval)
jól megnézem magam, még vallásos sem. Persze többfelé találtam rokonszenves bölcseleti megállapításokat különböző vallásokban, de egyiknek a rendszere sem határozza meg egészen a világlátásomat. Lehet, hogy én csak tűnődő vagyok. Misztikus kapcsolatom semmivel sincsen. Ha lenne, már biztosan régen magyarázatot találtam volna a következő furcsa esetre, ami Pekingben történt meg velem. Jó tíz éve, egy osztályon felüli szálloda 17. emeleti szobájában laktam. Ebben a magasságban nem volt már egyetlen egy szomszédos épület sem a környéken. Az ablakot épp csak résnyire hagytam nyitva, s a nagy meleget állandó hideg vizes zuhanyozásokkal próbáltam elviselhetőbbé tenni. A hőséget leszámítva egészen jól éreztem magam, nagyszerű szálloda volt, se rovar, se más élősködők nem tűntek föl sehol, minden tiszta, rendezett volt. Baleset nem érhetett. Egy este az ágyam szélén üldögélve írogattam, a másnapi munkámra készültem. Azt hittem, hogy a hajamból csöpög a zuhanyozás után a víz, ezért folyton törölgettem a homlokomat a kezemmel, amit oda se figyelve a nadrágomba töröltem. Egyszer csak azt látom, hogy a nadrágom csupa vér. Teljesen megrémültem, felugrottam és berohantam a fürdőszobába megnézni, hogy mi az ördög ez. Hatalmas vágást láttam a homlokomon a tükörben. Egy ipszilon alakú nyílásból bugyogott a vér. De annyi vér, hogy jutott belőle mindenhová. Az egész szobát, fürdőszobát eláztattam. Nyomkodtam rá a vizes törülközőt, de semmit sem csillapodott. Mint egy forrásból, úgy buzgott a vér a sebből. Aztán egyszer csak elállt, és maradt a homlokomon egy szép ipszilon alakú varrat. Mellesleg, fordítva ugyan, de ez az ember jelentésű kínai írásjegy. (Máig nem gondolom, hogy ez jelenthetett valamit abban a helyzetben.) A tibetológussal megtörténhet, hogy egy kínai véletlenül megharagszik rá, mert azt hiszi, hogy a rosszat jött keresni Kínába, a szegény tibetiek elnyomóinak készül szemrehányást tenni, de még sohasem hallottam ilyet. És elvben a másik oldalról is érheti az embert meglepetés, nem értvén esetleg, hogy mit barátkozik egy tibetológus a kínaiakkal? Az ember tehát megsérülhet egy efféle elképzelt konfliktusból adódóan is, de nem a tizenhetedik emeleten, teljesen egyedül, egy csukott ablaknál írogatva. Vagy ráeshet egy rovar, egy skorpió valamelyik rosszabb szállodában. Szóval minden megtörténhet elvben, de ez nem olyan szálloda és nem olyan helyzet volt. Ebből tehát nem lehetett megmagyarázni a történteket, ám ez akkor nem is nagyon érdekelt. Az ipszilon alakú seb tehát még egy kis ideig vérzett, aztán szépen becsukódott és maradt a helyén egy rendes forradás. Megnyugodtam, lefeküdtem, elaludtam. Másnap reggel persze még mindig ott volt a seb. Mindenki kérdezgette is napokig, hogy mi az. Mivel én is kerékpárral közlekedtem a városban, így hát azt mondtam, hogy biciklibaleset történt velem. Belecsapódott egy ág az arcomba. Elhitték, aztán hagytuk az egészet, el is felejtettük. De engem csak piszkált a dolog. Amikor hazajöttem, szóltam egy belgyógyász barátomnak, hogy csináljunk vérvizsgálatot, hátha valamit megtudunk. (Mást nemigen csinálhattunk.) Kína-szindrómának neveztük el a dolgot, elég sokat töprengtünk tehetetlenül. Aztán elkészült a vérkép, de nem derült ki belőle a világon semmi. Később elmeséltem Szerb Klárinak - Szerb Antal özvegyének - is, akinek a fia, Szerb János szintén tibetológus volt. Miután végighallgatta a történetemet, és ez már 9
