Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 6. szám - Kovács Krisztina: Emigráns pozícióból (Az idegenség alakzatai Ferdinandy György prózájában)
ily módon determinált magány a Titótól Trujillóig szövegében az időérzék, majd a memória elvesztésében manifesztálódik: „A trópusokon először az időérzékét veszíti el az ember." Ferdinandynál a sziget a motivikus és geográfiai elzártság alakzata, az önéletrajzi elemeket termékenyen használja egy modem létállapot sokrétű kifejezésére. Az 1990-ben megjelent Furcsa, idegen szerelem kötetben a folyamat folytatódik, az ide- genség már nemcsak geográfiai, hanem igazi belső magány, aminek „világtörténelmi" konnotációit sokféle alakban láthatjuk. Az Egy nap a szigeten „igazi hajótöröttéi", a náci háborús bűnösök és áldozataik egymás mellett élnek, a trópusi szigeten nincs menekvés a világtörténelem elől, amelynek alapproblémái ebben a mikrokömyezetben, egy körülhatárolt térben képződnek le. Ebben a nagyon erős képben, ugyanúgy, ahogy később a Szomorú szigetek egyik szövegében, ahol a volt rabszolgák és rabszolgatartóik együttéléséről van szó, észre kell venni a geopolitika, ezen belül a saját tapasztalatként átélt közép-európai koiné általános tendenciáit. A játék változatai A Ferdinandy-novellákban a játék a túléléshez kapcsolódó formákban jelenik meg, olyan cselekvés, amelynek mindig tétje van, amely a történelemmel és az élettel összekapcsolódó fogalmi narratívát határol körül. A Corrida szövegében a bikaviadal és az ember életének szakaszai montázsszerűen keverednek. Szilágyi Zsófia Ferdinandy-monográfiájában külön fejezetet szentel a Corrida elemzésének, felfejtve a bika mint alakmás, a bikaviadal és az emberi élet mint a túlélés játéka különböző változatait. Ferdinandynál nemcsak a bikaviadal jelenik meg az élet metaforájaként, a háborút a gyermeknarrátorok ugyanilyen hatalmas játéktérként beszélik el. Az élet és játék határai mindig összekeverednek, mint a Krokodil Grósz című szövegben, amelyben a gyerekek a bombázást várják, a légópince izgalmas, titkokkal teli terep számukra. A témát hasonló módon fogalmazzák meg egy másik emigráns szerző, Tibor Fisher regényei (pl. A béka segge alatt). A hazáját elhagyni kényszerülő, fiatal éveiben a második világháború és 1956 eseményeit átélő, azokat összekapcsoló és jellegzetes rendszerbe szervező nemzedék prózájában úgy tűnik, ez a beszédmód válik a leírás legtermészetesebb eszközévé. A játék és politika összekapcsolódása mindkettő valódi természetét felfedi, a mechanizmus fájdalmas momentuma a Fradi 50-es évekbeli szétrobbantása, amelyet az Egyfordulós bajnokság című novella dolgoz fel. A játék sokszor szerepjáték, a Nemezio Gonzales beszéde a Fekete-erdő állataihoz című szövegben a narrátor a tudós szerepébe bújva foglalkozik az elmondás határaival. Az utazás végpontjául szolgáló gyerekkori két diófa a hazatérés problematikáját, nehézségeit villantja fel. A rejtőzködő magányos pozíciója az élet vége felé haladva egyre félreérthetetleneb- bül uralja a gondolkodást. A Helyzetjelentés félúton című novellában ez így fogalmazódik meg: „Harminchárom éves vagyok, élek. Sokfelé próbálkoztam, ha nem tudnám, hogy megérkeztem, azt mondanám, most tartok félúton. De ez már nem az út." A multikulturalizmus, kolonializmus sajátságai A multikulturális, posztkoloniális aspektusok és egyedi megjelenítésük, azok az elemek, amelyek a Ferdinandy-prózát mindentől különbözővé, különlegessé teszik az emigráns irodalmon belül. Az említett kérdések ábrázolására sokszor nem is a rövidpróza, hanem az esszé, vagy az esszé- és regényelemeket is tartalmazó szociográfia az általa választott termékeny forma. A 2006-ban megjelent Chica. Trópusi lány több műfaj formáit használó szövegében a szerző az önéletírás, visszaemlékezés alakzatait alkalmazza. 117
