Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 6. szám - Kovács Krisztina: Emigráns pozícióból (Az idegenség alakzatai Ferdinandy György prózájában)
újraelmondása, a filmszerűség, a montázsszerű szerkesztési mód, és a legfontosabb motívum, az idegenség és az általa meghatározott részt vevő megfigyelői elbeszélő, narrátori forma alkalmazása. Ezek a szempontok a regényhez hasonló olvasási stratégiát biztosítanak egyes szövegeknek, a novellák ciklusként való értelmezése lehetségessé válik. A másik, ehhez a személyes hangú prózához társítható csapda a referencialitás túlhangsúlyozása. A szerző mindent meg is tesz ennek érdekében, az ismétlődő történetek az életrajz ismeretében sok esetben naplójegyzetekként működtethetők, máskor viszont elbizonytalanítók. Nem segíti az önéletrajzi narratívától elszakadó olvasást az a tény sem, hogy az író több kötetének címlapján saját vagy családi képei szerepelnek (pl. A mosoly albuma, A francia vőlegény, A Pourtalés-kastély lakói), nem beszélve az alcímeik által is a dokumentumregények közé utasított szövegekről (A Pourtalés-kastély lakói, Dokumentum., A bolondok királya - tényregény -.). Az idegenség változatai, földrajzi körülhatárolása A novellákban megjelenő utazó, vándor rögzített pontból, a látszólagos otthonosság konnotációjával rendelkező hazából való elindulása traumatikus kiszakadás. Az országot 1956-ban elhagyó, Franciaországban tanuló, majd dolgozó, Dél-Amerikába érkező, majd végleg hazatérő hős saját magányosságának felismerésével küzd, belenyugvás utáni hazatérése valójában a halálba érkezés. Az idegenség élményének átéléséhez elengedhetetlen feltétel az utazás, a Ferdinandy-prózán belül ezt a momentumot erősítik a metaszövegek: a szereplők olvasmányai metaforikus történetek, amelyek ebben a szöveghalmazban, egy új mitológia részeként is megtalálják helyüket. A Thészeusz-mítosz felhasználása (A naxoszi asszony), a Monte Christo grófra, a jónás könyve vagy a szereplők olvasmányaiban előforduló alakok, vagy parafrázisként, önálló novella formájában megjelenő változatok (Robinson Crusoe hiteles története). A novellák vándora változatos helyszíneken, különféle közlekedési eszközökön bukkan fel: a fiatal narrátor Budapesten autóbuszsofőrként, kalauzként jelenik meg, villamoson, vonaton, repülőn utazik. Ezt teszi a Magyarországon elsőként, 1988-ban megjelenő Szerecsenségem története kötetben is, ahol az idegenséget már az otthon közegében körülhatárolja. Az Ólmos eső című novellában a történelem által meghatározott otthontalanság élménye fogalmazódik meg: „Az Acélember zárt világában nem beszélnek az emberek, Ferike magányosan játszik az udvaron. Szemlélődő kor volt: ezt a szemlélő magatartást végig megtart otta." A hazai környezetben játszódó novellák olvasásakor látható, hogy az idegenség, számkivetettség formái valójában a létbevetettség állapotából indulnak, a későbbi száműzött helyzettől függetlenül ilyen módon értelmezhető állapotot jelenítenek meg. A Mágneses erővonalak buszsofőrje ugyanazt az utat járja mindig, ami a reménytelenségbe vezet. Az Üresjáratban az évtizedek múlva a városba visszatérő hiába ismeri a régi helyeket, „a folytonosság elveszett". Az átutazók „törvényen kívüliek", „lebegnek a levegőben", és csak „útközben érzik otthon magukat”. A Retro című novellában ez az érzet tovább épül, új élménnyel bővül: „Egyedül: nincsen megváltás, csak ha a sérült géneknek magja veszett”. A betegség, a halál közelsége a tökéletes idegenség felismerését hozza. A címadó Szerecsenségem történetében újra kimondódik ez az állapot, de itt már a távolság, az otthon elhagyásának dimenziójában találkozunk a magányos idegen alakjával: „Nagy csapások után a magány gőgje gyakran megérinti az embert. Aki nem tudja elviselni a többieket, akiből hiányzik az alázat, űzött vaddá válik, végérvényesen magára marad." A novella alakjai tényleges és belső száműzetésben élnek, a magyar gróf, akit nem érintenek meg a világ eseményei, Genovéva, a csapos és a kocsma közönsége, mind magányos hősök. A dél-amerikai sziget a teljes elhagyottság csapdája lesz, „jónás Ninivében hal meg". Az 116
