Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 6. szám - Ferdinandy György: Captain Frank Nosti (Egy ’56-os magyar diák életútja)
Ferdinandy György Captain Frank Nosti Egy '56-os magyar diák életútja Frank Nosti elbeszélése alapján „Hogy hogyan lett jogosítványom? Egyszerűen. Bementem a British Automobil Clubhoz, és kértem tőlük egy nemzetközi igazolványt. Azt mondtam, hogy az enyém otthon maradt. Ezeknek meg eszükbe se jutott, hogy rákérdezzenek. Kiállították a nemzetközi jogosítványt, ennek alapján kaptam később az amerikait, azután pedig a németet, úgyhogy én a mai napig pilóta létemre vizsga nélkül vezetek." 1. Most, utólag látom, hogy azokban az időkben mi minden történt. De emlékezni csak arra emlékszem, hogy lebontották a házunkat. Az utcát, a Tabánt. Az egész negyedet. Süt a nap, ülök egy púposra pakolt targonca tetején. Anyám vagy bátyám tolja, a másik húzza, körülöttünk a puszta falak. Mintha kifelé mentünk volna, de nem csak az utcából, ahol születtem. A házunknak két ablaka volt, keskeny, hunyorgó ablakok. Az anyám és a bátyám biztatták egymást, olyan vidáman kiabáltak, mintha örültek volna, hogy na, ennek a rakás szarnak is vége lett! Fent, mit tudom én, a Sánc utca sarkán, leesett valami a kocsiról, azt hiszem a lavór, és éktelen csörömpöléssel gurulni kezdett visszafelé. Anyám hátrakiabált, hogy álljon meg a menet, a bátyám meg vissza, hogy nem lehet! Nem emlékszem, hogy visszamentek-e érte. Mintha reménykedtem volna, hogy visszafordulunk. Átköltöztünk egy másik házba, a Győri út és az Avar utca között. Oda, ahol bemegy a Gellérthegy alá a vonat. Kijártam a töltésre, lestem. Hallottam, ha elindult a Déliből egy szerelvény, ha nagyon szedtem a lábam, éppen odaértem, amikor átkattogott a váltókon lent a lábam alatt. Anyám azt mondta, hogy meglátom, meg fogok vakulni. De én csak azért is tágra nyitottam a szemem, néztem, amint eltűnik a hegy gyomrában a mozdony, és csak szivárog utána a füst meg a korom. Szóval csupa ilyesmi, semmi háború vagy hadüzenet, mozgósítások pedig még annyira sem, mert addigra már elköltözött tőlünk az apám, a bátyám meg még nem volt katonaköteles. 68