Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 6. szám - Buda Ferenc: Ágh István köszöntése

Magánügy ez, persze. Mint amiképp az is magánügy, hogy negyven s valahány éve - de lassacskán inkább ötven felé tart már - egymáshoz közel laktunk, a budai oldal azon körzetében, ahol minden valószínűség szerint legnagyobb volt a költők-írók egy négyzetkilométerre jutó népsűrűsége.

Ami viszont nem magánügy: az életmű, életed műve. Az elérhető s átölelhető világot felmutató, mélyről fakadó verseid. Költői és prózai munkáid szelíden erős szerkezete, eleven szív lüktetése. Az a műszerekkel kimutathatatlan, különleges energia, ami zaj nélkül, puha légpárnaként, folyamatosan működő negatív gravitációként verseid tovalépdelő-vonuló mondatait mindenkor a föld pora fölé: egy lélek- és légszennyezéstől mentes szférába emeli. S nem magánügy, de a kezdő, haladó s már befutott fondorlatosokra rápirító példa szavaid hitele, ágtól gyökérig szenügaz volta: a páncélt és maszkot mellőző, terepszín golyóálló mellényt magára soha nem öltő őszinteség.

Miért is hallgatnám el végezetül: világraszóló csoda, hogy szálfa töve mellől sarjadván is egyenesre, magasra nőttél, s elejétől végig egyenes maradtál. Igen jól tette hát, aki épp hetven éve oly élet- és halálpontosan kitűzte helyed e világban - majd tizennyolccal utóbb ama sánc oldalában is.

Rég elhagytad a valahai rézerdő rengetegét, Pista: benn lépdelsz már az ezüsterdőben. Akárminő fák vesznek körül azonban - amihez csak nyúlsz a kezeddel, ezentúl is váljék arannyá.

Tartson meg a Teremtő.

2008 márciusában

67