Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 1. szám - Tandori Dezső: Trio Montaigne

rE dolgozat címe kicsit költőibb. Nem tudom, pontosan mit „jelent" a Trójai V aló. A régi fölfedezésecském:

magyarrá is változott.

(i

^9 re.

0

De madárig megy: kettős hiány:

Értsd pl. el is ment; nem is én voltam.

Irodalmibb szak-ügy itt a régi fordítási kérdés, Morgenstern Hal éji éneke. Csupa félkör-vonal verslábból áll a néma hal. S vicc már, hogy pl. franciára, magyarra stb. ugyanígy kell fordítani. Nem változott semmi.

De jön a Tandori bácsi, aki azt mondja: nekem nincs valóm. Nekem mikéntem van. Hogyanom (vajon hogyan?-om stb.), s ez lesz: a félkörökből hiányjel, nem jó? Ugye:

r' ^ rA \f- ^ if- \fZ- \T VC sí2

V A hal, na ja. De az, az.

Itt még Zenón is beugrik, akiért-amiért annyit megmosolyogtak engem. Hogy valami olyan képtelenséget hasogatok, hogy semmi nem jöhet létre egy pontból, nem alakulhat való, ha (lehetőség! nem?) felezve haladunk előre. Zenón szerint nincs mozgás... szerintem nincs létrejövés. Valami vagy durván van (eleve, egy kő stb.), vagy elvben hozható létre (virtuálisan), vagy nem jöhet létre.

3.) folytatás - Hol van két határ? Az egyik a „kifelé", a kiíeléleges (élj, magyar nyelv, mily remekül adódsz itt is!), tehát a hiányjellel meddig mehetünk, hogy ne szériatermék legyen már? Nekem a madár-kifejezés is kicsit sok már. A volt, van, lesz... esetleg erőltetett. Meddig ér hát bármivel is a takarónk? Meddig feszíthetjük (itt a hiányjel) húrját? Ld. a gogótáncosnők G-húrja... meddig feszíthető, hiányoztatható? De ezt ugyanúgy visszavonom, mint a csúnya „sz"-es szót. Mondjuk inkább: a matéria.

27