Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 3. szám - Belák Henriett: Felmérhető-e a világ? (Egy sikertörténet természetrajza: Daniel Kehlmann)
De a magyar recenzensek rendesen kritizálnak is: Báthori Csaba hiányolja a „metafizikai tartalmakat", Jánossy Lajos pedig „ízléses kultúrhistóriai ponyvának" titulálja a regényt.17 A XXI. századi olvasó műveltségének kielégítése kritikájául Szilasi László pedig egyenesen „afféle generáleuroamerikoid-biztonságijáték mainstream-szemét" jelzővel illeti: ,,[A világ fölmérését] megvette vagy egymillió német, én magam 2690 magyar forintot adtam érte, de mindnyájan tévedtünk, méghozzá jó nagyot, még csak nem is igazán rossz."18 A vélemények tehát különböznek, de annyi bizonyos, hogy a regény sikere továbbra is stabil, s ezt a sikert Kehlmann előző regénye, az Én és Kaminski is mintha már előre jelezte volna. Mert míg A világ fölmérése távolabbi időket idéz fel, addig az Én és Kaminski a múlt század hihetetlen gyors paradigmaváltásait veszi kereszttűzbe. Ebben a különben kritikai sikerregényben két művészet iránt érdeklődő férfi találkozását és (ön)felfedezéseit kísérhetjük végig. A művészet egyik kézzelfogható ágának képviselője a régen elfeledett idős festőművész, Manuel Kaminski, akinek életrajzát akarja mindenáron egy fiatal újságíró, Sebastian Zöllner megírni és megjelentetni. Fontos szerepet játszik az idő itt is, hiszen a könyvnek gyorsan el kell készülnie, mielőtt a mester meghalna (miután nem tud többet festeni, képeinek ára az egekbe szökik). Zöllner majdnem mindenre képes, kitartó kutatás után találja meg az eldugott helyen lakó Kaminskit. Beszélgetéseket folytat a festő ismerőseivel, kiállításra kíséri, felkutatja régi szerelmét, besurran a családi ház titkos szobáiba. A parazita módjára élő Zöllner abban a tudatban él, hogy céljai elérésében semmi és senki nem gördíthet akadályt. De a Kaminskival történt személyes találkozása után rá kell döbbennie, hogy türelem, kitartás és alázat szükséges ahhoz, hogy közelebb férkőzhessen a festő múltjához, hogy a kinyert információkat könyvéhez felhasználhassa. Nála csak a kutatás tárgya, a festő Kaminski egoistább, végig a kezében tartja a dolgokat, és állítólagos vaksága ellenére, kifinomult érzékszerveinek köszönhetően, egyfolytában próba elé állítja az újságírót. Eléri, hogy halottnak hitt szerelme címét felkutassa, sőt el is vigye hozzá. Amikor kiderül, hogy a mester volt kedvese - aki éppen egoista viselkedése miatt hagyta el - újra férjhez ment és boldog életet él, vagyis Kaminskinak nincs már esélye, akkor Zöllner előtt is lezárul a nyomozás, a keresés e szakasza. Ekkor közli vele Kaminski, hogy a szerződést időközben már másnak adta át. Kudarcok és sikerek, szűk látótér és hosszú utak, váratlan vélemények és konstans egoizmus váltja egymást a cselekményben. Csúszós, sáros gyalogtúra, hosszú, fárasztó éjszakai utak az autópályán, illetve képzeletbeli utazások az időben egy fiatal és egy idős egoistával; a végén a tapasztalat győzedelmeskedik. De nemcsak az idő múlásáról, és ezzel párhuzamosan a tapasztalat megszerzéséről szól ez a könyv, hanem a XXI. század egoizmusáról, társadalomkritikájáról, valamint arról a manipulációról, amely Kömer Gábor az Én és Kaminski vélhetően egyetlen magyar recenzense szerint „az emberek kölcsönös tükrözéséből" jött létre.19 Ugyanis éppen a Reflexionen, vagyis a Tükröződések festménysorozattal érkezett el a regénybeli Kaminski számára az egykori siker, mely nem véletlenül New Yorkban került végleges helyére. Fontos vélemények, fontos emberek megnyilatkozásai segítik az idősödő művészt. (Fontos megjegyezni, hogy míg a regényben felsorakoztatott festészettel foglalkozó nagy nevek, mint Matisse, Picasso vagy 17 Báthori Csaba, i. m., Jánossy Lajos, i. m. 18 Szilasi László: Januári szerintem. In: www.litera.hu., 2007. 01.11. 19 Kömer Gábor: Tükröződések. Daniel Kehlmann: Én és Kaminski. In: Élet és Irodalom. 2004. február 2., 5. szám. 115
