Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 3. szám - Belák Henriett: Felmérhető-e a világ? (Egy sikertörténet természetrajza: Daniel Kehlmann)
fiával is csak a gondokat ismeri. Az egyik arisztokrata felmenőkkel büszkélkedhet, míg a másik kispolgári családból származik, de mindkettő XIX. század eleji valós figura. A regény Gauß előkészületeivel indul, aki az első fejezetben a kongresszusi utazásra készülődik. Míg a másodikban Humboldt gyermekkorát, addig a harmadikban Gaufiét ismerhetjük meg. Ezután kezdődnek meg az utazások, amint Humboldt a világ különböző tájait kutatja, Gauß pedig otthon ülve, dolgozószobájában tesz felfedezéseket. Önsanyargató kísérletek, fájdalmas gyalogtúrák, erőt próbáló hajóutak és hasonló erőfeszítések vezetnek el a két tudós sikereihez. Két különböző személyiség életútját párhuzamosan kísérhetjük végig; az egyik a földet, a barlangokat, hegyeket, völgyeket, folyókat méri föl, míg a másik földmérőként ténylegesen a földterületet méri, és otthonosan mozog a matematika világában. Mindkettőjük életében központi szerepet kap az idő: Humboldt diachrón módon az elmúlt évtizedek, évmilliók változásait szemléli, melynek során a természet adta anyag, a kő, a láva, majd a növény- és állatvilág, végül mi, emberek kerülünk vizsgálata tárgyává. Gauß nem megy ennyire vissza az időben, számára az emberi élet az egység, amivel az időt méri, hiszen az ember életében csak saját döntései előkészítésével és azok meghozatalával foglalkozhat. Kehlmann regényében így két zseni, két bogaras tudós a világról szóló felméréseinek folyamataiba és eredményeibe pillanthatunk bele. Habár mindkettejük történelmi személy, Kehlmann ügyesen szövi a cselekményt a valóság és a fikció összefon(ód)ásaival. Műfaját mondhatnánk történelmi regénynek, jó adag távolságtartással, habár a német kritikusok véleménye csak a „regény"-ben egyezik meg. Martin Lüdke elutasítja A világ fölmérésének történelmi regényként történő besorolását, hiszen, mint mondja, „ebből az inkább száraz anyagból, szó szerint, egy kalandregény állt össze".5 Thomas Steinfeld ennél messzebbre megy, a könyvet az esszéhez közelítőnek látja.6 Maga a szerző sem tartja a történelmi regény kifejezést helyesnek, inkább múltban játszódó jelenkori regénynek aposztrofálja.7 Hubert Winkels8 9 véleményét, miszerint párhuzamos életrajzról lenne szó a regényben, Kehlmann határozottan visszautasítja: „Fikcióvalfoglalkozom. [...] regényt írtam, nem kettős életrajzot. Ugyanakkor fontos a két főszereplő „valósága", hiszen ők a könyv alappillérei, az egyik a „világot járt", a másik, az „otthonülő" hozza a tudományos felfedezéseket az olvasó képzelt világába. A csillagászat, a matematika, a fizika, a biológia, vagyis a tudományágak téziseinek feltárásáról szól talán a regény, német tudósok életrajzához körítve? Hubert Spiegel A világ fölmérését méltató cikkében a tudomány és az ember kapcsolatát emeli ki.10 Kikből lesznek tudósok, és ha azzá is váltak, miért nem képesek szocializálódni, fenntartani a normális családi életet? Talán ők volnának a tudomány példaértékű áldozatai? Kehlmann persze nem explicit módon válaszolja meg ezeket a kérdéseket, csak sejtetni engedi a felvilágosodás humanizmusát. Egy férfi életében mit 5 Martin Lüdke: Doppelleben, einmal anders. Der neue Roman über Carl Friedrich Gauß und Alexander von Humboldt vermisst die Welt und ist ein Geniestreich. In: Frankfurter Rundschau, 2005. 09. 28. 6 Thomas Steinfeld: Teutonische Angst vor der Freiheit. In: Süddeutsche Zeitung, 2007. 01. 29. 7 Daniel Kehlmann: Ich wollte schreiben wie ein verrückt gewordener Historiker. In: Frankkfurter Allgemeine Zeitung, 2006. 02. 09. 8 Hubert Winkels: Als die Geister müde wurden. Daniel Kehlmann lässt sehr gekonnt zwei Melancholiker des Wissens aufeinander los. In: Die Zeit, 2005. 42. szám, melléklet. 9 Walter Grond/Daniel Kehlmann: Wie ein Verrückter Historiker. In: Volltext, 2005. 4. szám. 10 Hubert Spiegel: Der Schrecken der Welt läßt sich messen, aber nicht bannen. In: Frankfurter Allgemeine Zeitung, 2005. 11. 22. 113
