Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 3. szám - Arany Mihály: „A valóság osztható” (Valóság és megismerés Christoph Ransmayr regényeiben)

kell küzdeni a regény értelmezésében keletkező foltokkal, ez pedig rájátszás az interpretáció végső megragadhatatlanságára.

A Kitahara-kór nyelvi építkezésében is reprezentálja a valóság szubjektumok szerinti osztódását. A szereplők közül leginkább Ambras rendelkezik tipikus nyelvhasználattal. Az „í'zé"-nyelve (

Dingsprache) jelzi a kövekhez, dolgokhoz való kötöttségét; az emberi világ és az emberi kapcsolatok számára többé nem lényegesek: az ő múltja, jelene, jövője a kőfejtő. A Kitahara-kór által prezentált kapcsolatvilágok jellemzője egy blokkolt kommunikáció, amit a „dialógustöredékek" is szemléltetnek, amik gyakorta inkább a szereplők egymás mellett - és nem egymás sál - való beszélgetését adják vissza (ld. pl. Ambras által talán Beringnék címzett „monológokat" a kőfejtőbe kerüléséről, az elveszett kedveséről stb.94). A kommunikáció, illetve a dialógusok ellehetetlenülésének mintegy iskolapéldáját adja az a jelenet, amikor Ambras elmeséli, miért került a lágerbe - a kutyakirály és Bering háttal ülnek egymásnak a csónakban: „Gazda és inasa a leysi öböl felé evezve [...], háttal egymásnak, ki-ki magába fordulva, ültek a csónakban."95 A valóság szubjektum szerint való megosztottsága, a valóságok párhuzama mutatkozik itt is meg.

A ciklikusan visszatérő, gyakran az elbeszélői térbe is beszivárgó (Bering és Ambras esetében megfigyelhető) belső monológok, a szereplők gondolattöredékei96 a valóságnak a szubjektumban való leképeződését, a történetnek az éwbe való integrálódásának egy fázisát jelenítik meg. Ezek gyakorta refrén vagy szlogen módjára ismétlődnek, sajátos kontextust adva a következő cselekményeknek vagy gondolatoknak, így például az egyik legdrámaibb példa Ambras elveszett kedvesének visszatérő szavai az utolsó fejezetekben: „Egészséges vagyok. Jól megy a sorom. Hol voltál, kedvesem. Ne felejts el."97 Beringet a madártulajdonságaival kapcsolatba hozható kifejezéseken kívül (a Varjú, kotkodálás stb.) „neveltetésének" („antiszocializációjának"98) tipikus szavai is körülveszik, nyelvét meghatározzák. Főleg anyja vallásos-biblikus szókincsére lehet itt gondolni: Ambrast Sámsonnak képzeli, excellenciásnak szólítja stb. Muyra meggyilkolása után is eredetének ezen vallásos megnyilvánulásai törnek elő töredezetten, szakaszonként - hasonlóképpen, mint ahogyan születésekor Celina imádkozott.

Az elbeszélés tempójának lassítására, variálására gyakran megrövidülnek a sorok, mintha verssortöredékeket olvasnánk. Az egyes epizódoknak ilyen módon is elkülöníthető a maga nyelvezete, így például a békehozó Stellamourral kapcsolatba hozható emlékezés-felejtés-kultúra (Stellamour-party, a feliratok stb.). Ezenkívül előfordul, hogy a cselekmény a végkifejlet előrebocsátásával indul, majd elölről kezdve meséli el az egészet (ilyen az egész regény „utolsó-első fejezet" szerkezete is, vagy Bering első gyilkosságának elbeszélése).

Több elemzés99 foglalkozik azzal, hogy A Kitahara-kór szerkezete, konkrétan az első és az utolsó fejezet viszonya a történet körforgását jelenti, a kezdet és a vég sajátos

94 Vö. Spitz 2004,101-102.

95 Ransmayr 1998,175.

96 Ezek gyakorta a nyomdaképben is kiemelkednek a szövegből (általában dőlten szedve jelennek meg).

97 Ransmayr 1998, 351.; 357.

98 Vö. Bombitz 2001, 214.

99 Ld. pl. Niekerk, Carl: Vom Kreislauf der Geschichte. Moderne - Postmoderne - Prämoderne: Ransmayrs Morbus Kitahara. In: Wittstock, Uwe: Die Erfindung der Welt. Zum Werk von Christoph Ransmayr. Frankfurt a. M.: Fischer Taschenbuch Verlag, 1997, 158-180., illetve Liessmann 1997.

110