Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 3. szám - Arany Mihály: „A valóság osztható” (Valóság és megismerés Christoph Ransmayr regényeiben)
célozzák: gyilkosság, halál helyett madárként való elrepülés - a kegyetlen valóság (halál)félelmeinek elfedése. Ebből a nézőpontból Echo világvége-története egyfajta „antimítosz"-részletnek tűnik,64 hiszen az egyedüllét, a magány, a félelem fejeződik ki benne: Pyrrha és Deucalion, az egyetlen túlélők egyedül voltak, és Cottáról is többször ezt olvassuk. „Még mindig egy játék a félelemmel és annak ellenében. "65 A mítosz a költői fantáziából (fantáziában?) valósággá válik.66 Az ismeret(elmélet) itt bizonyos értelemben mégis más absztrakciós szintre helyeződik: „A »posztmodern megismerés« odáig megy, hogy megérti, hogy valami olyat képes elbeszélni, ami elméletileg nem feltétlenül felfoghatóan tűnik [,..]"67 A regény ilyen módon az értelmezés problematikájának metaregényeként is olvasható. Az utolsó világ több idősíkot, korszeletet mutat egymás mellett. Olyan elemek ezek, amik nem illenek az adott időbe - vagyis Ovidius száműzetésének, de sokszor még a Római Birodalom fennállásának idejébe sem -, gyakorta az adott helyre sem (film, busz, német katona stb.). A regényben átdefiniálódnak a Tér és az Idő hagyományos kategóriái, és egy többszörösen rétegzett szöveg törvényeinek rendelődnek alá. A textus egyes helyei adott tér-idő koordináták mentén megnyílnak, és bizonyos fogalmakhoz (pl. költészet, diktatúra) különböző történelmi idők paraméterei társulnak. A (fordított) anakronizmusokkal párhuzam állítható ma és tegnap közé, mintha a történések egyfajta általános karaktert nyernének: a történések elcsúsztathatok, behelyettesíthetők más korokba. Egyik korról vagy korhoz sem kapunk teljes képet, töredékekkel kell szembesülnünk, sőt az egész regény egy szövegtöredék-halmaznak tekinthető; s mégis, a töredéken keresztül mutat az egészre.68 Az egyes időszeletek a teljesség igénye nélkül felsorakoztatva állnak az Idő helyett, a történelmi kor általános-egészleges lefedéseként. Ezt a jelenséget, írói technikát nevezhetjük „totális poétikának", amennyiben elfogadjuk, hogy egy rész, egy metszet, egy töredék képes az egészre, a totálisra mutatni. A ransmayri regényvilág totalizál, egyesíti, és ezzel egyszersmind felszámolja az idősíkokat - a regény ideje akkor és most és holnap, vagyis időtlen, atemporális. Kiel ezt a totalitást úgy fogalmazza meg, hogy a múlt, jelen és jövő egyetlen Mostban egyesül.69 Ez az értelmezés a térre is átvihető, amennyiben a centrum-periféria ellentétben egy általánosítható relációt fedezünk fel. A töredékek összeadódnak, és egy világmodellt eredményeznek.70 3. Látható valóság A regény világon belüli szöveg jelenléte, ami Ransmayr első két művében közvetlen módon a regényvalóság meghatározó instanciájaként volt jellemezhető, A Kitahara-kór című regényben implicitté válik. A háborús múlt szövegei a főszereplők valóságának 64 Echo hangsúlyozza is, hogy ez a történet kilóg a sorból, mert nem kővé változással fejeződik be. 65 Kiel 1996, 175.; ford, tőlem, A. M. 66 Vö. uo., 182-183. 67 Uo., 107.; ford, tőlem, A. M. 68 Hasonló volt a romantika alapgondolata is a töredékekkel kapcsolatban - pontosan befejezet- lenségében a legbefejezettebb, mert számot vet azzal, hogy nem lehet tökéletes egészet alkotni - a legtökéletesebb tehát a töredék. 69 Kiel 1996, 49. 70 Vö. Gelhoff 1999, 70. 105
