Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 3. szám - Staar Gyula: Múló szerelem volt a matematika? (Beszélgetés Vekerdi Lászlóval; 1. rész)
— Karácsony Sándorról ilyen szócikkeket olvashat ma az ember: „A magyar filozófiai gondolkodás egyik legeredetibb alakja... Filozófiai alapgondolata szerint létezik egy sajátos magyar észjárás, és egy ennek megfelelő magyar világnézet, melyek a magyar társas-lélek megnyilvánulásai." Te hogyan látod, mi volt valójában a karácsonysándori gondolat?- Az többrétű, nem egyszerű megfogalmazni. Nekem nagyon tetszett Karácsony Sándor gondolkozásának másikember-központúsága. Vallotta, hogy semmiféle foglalkozásból, legfőképpen a tanításból nem lehet kihagyni a másik embert. A pedagógusnak nem leszállnia kell a diák szintjére, hanem tudnia kell, hogy tanítványa miként gondolkozik. Mindig a másikat kell a szemem előtt tartani, hozzá kell idomulnom a megfogalmazásaimmal. Ez ragadta meg Szele Tibort is. Tanúsíthatom, ő ugyanezt tette, ettől volt ragyogó pedagógus. Karácsony Sándor a magyarságot nem tekintette valamiféle különleges sajátosságnak. Minden közösség meghatározott és folyton változó környezeti körülmények között nő fel. Nincs állandó magyar, román vagy szerb tulajdonság. Nem lehet leegyszerűsítve kategorizálni az emberi tulajdonságokat. Az ember egy folyamat. Cselekvésében a tulajdonságok nem adottak, azok folyton változnak. Az élő nemzet is egy folyamat. Nincsenek tehát valamiféle ősmagyar, változatlan tulajdonságjegyek. Maga a társadalom állandó változás. Minden emberi közösség, minden élő közösség problémák és azok megoldásának folyamata. Ez az élet normális menete. Az állandó változás. Nagyon darwinista gondolatként hangzik, de így van. — Szele Tibort és Vekerdi Lászlót tehát a hasonló értékek vonzották. Mondhatjuk, hogy ez a vonzalom barátsággá erősödött?- Hogyne, nagyon erős szálak fűztek össze minket. Amikor tanárom volt, még nem betegeskedett. Osztályos orvos koromban már minden bajával hozzám jött, a tanítványához. — Szele Tibor beteges alkat volt?- Inkább érzékenynek, törékenynek mondanám. Könnyen megfázott, tüdőgyulladást kapott. Mint minden idegesebb ember, kissé hipochonder is volt. Jót tett neki, ha az ember egyszerűen megvigasztalta. - Ne szedd azt a sok fránya gyógyszert, pihenj egyet, meglátod, magadtól rendbe jössz! - ilyenekkel. — Hallgatott rád?- Igen, bízott bennem. Amikor a Petrányi-klinikán tanársegéd lettem, mint orvosnak nagyon jó hírem lett. — Azt hallottam, hogy Szele Tiborral nagyokat síztetek a Mátrában, miközben naphosszat mate- koztatok.- Sohasem fogadtam el hálapénzt, a mi klinikánkon ez nem volt divat. Tibortól azt kaptam „hálapénznek", hogy mindig elvitt magával télen és kora tavasszal, amikor pihenni ment Mátraházára. Édesapja, Szele Miklós református teológiai tanár volt Debrecenben, ő szerzett neki helyet az ottani nagyon szép és kellemes protestáns üdülőben. Többször velünk jött Kertész Bandi, Tibor tanítványa. Tibor ott matematikára tanított, én meg őt sízni. — Ilyen jól síeltél?- Minket Cuna úr, a gimnáziumi tornatanárunk nagyon jól megtanított sízni a téli sítáborokban. Kárpátalja akkor került vissza néhány évig a magyarokhoz, ott, a Rahó fölött kitűnő síterepek voltak, a Mencsely meg a Sesul. A meredek hegyoldalakon jó kiképzést kaptam, ezek után a Mátra nekem már kiskutyának számított. Tibor csodálta, milyen jól megy nekem a sízés, kérte, tanítsam meg őt is. Ma is előttem van, amikor léceit felcsatolva nagy nehezen megindul a lejtőn, de előbb megforgatja a síbotját és nagyot kurjant: „Vigyázat, kezdő! Életveszély!" Tisztelte a másik embert, ahogyan azt Karácsony 88
