Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 3. szám - Tandori Dezső: Trio Montaigne (III. 69, Fülbenézni önmagunkkal?!)

lónév ihlete, Csillag, ólom-prése papírból, rost-színeden sosem írnak kis karmok, s ha a sírból, vagy ha az őszi esőknek pergésével eredvén, elhagysz, félbe-előleg, nem-tudhatni eredmény,

nyilvánvaló, Paper Star egy ló neve volt (ld. a verset), és a fogadásra vonatkozik a materiális rész, ellenben gyógyíthatatlan (csak néha feledett!) bánatomra a kis karmok (verebekéi etc.) kifejezés, az őszi esők, sírjuk... s ezért vagyok felháborodva magamon, vagyok csüggedt, szorongó, ha ilyen veszélyhelyzetekbe kavarom magam, mint tegnapelőtt alkonyaikor,

már csak a város, a fények, már csupa emberi környék, törtek egészbe-enyésznek, éjfeketéllene: zöldjét

épp nem bánja a parki lomb s fű, futnak a lámpák,

éjfeketéllene, egybe írtam, valamint jó lenne a „csupa" helyett a „csak az emberi környék"! Készségesen feketére vált a zöld, ez az értelme a dolognak, egyszerűen - múlik. S tovább:

három-szín, belehalni nincs mibe, szív, mije vár rád

emlék ködnek...

Később jöttem rá, a piros-sárga-zöld közlekedési lámpáról van itt szó. (Ah, idei majdnem-tragédiám, ahogy pirosba mentem!) Bocsánat, a versben ködnek, így áll, tehát

emlék ködnek, a padra zöttyensz, messzi a nap rég,

Paper Star, sugaradba tintát csorgat a vak vég.

Nem kell kommentár, a harmadik „Paper Star" is nagyon erős, de valami még erősebb kellett utána, s a szerencse megadta. Mintha a nap-kép térne vissza, és a sugarak írnak, beléjük csorgat a vak vég tintát, ez az írás eszköze, a vak vég „leve" (bocsánat).

78