Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 3. szám - Pethő Sándor: Lovag, Halál és Ördög (Hangjáték két részben; első rész)
JENSEN: E pillanatban nincs választásunk. Orvosként azonban én is félek, hogy az igazi tragédia csak ezután veszi kezdetét. Imádkozzon, hogy tévedjek, Overbeck. Ahol az én tudományom csődöt mond, ott a magáé még segíthet. Induljunk! Lassan megnyugszik. (Nietzschéhez) Karolj belém, Fritz! (keserűen) így lesz csak igazán méltóságteljes a bevonulásod! Meglásd, micsoda diadalmenet vár rád! NIETZSCHE: (Halkan, magának dünnyögve, egyre halkulva dúdolja az előbbi olasz dalt. A dallam lassan a vonatkerekek egyre erősödő kattogásába megy át.) (rövid szünet) JENSEN: (Overbeckhez) Ha szerencsénk van, átalussza az utat. Pihenjen maga is egy keveset, Overbeck! Ki tudja, ebben a pokoli hóviharban mikor érkezünk haza. OVERBECK: Van már elképzelése, hová vigyük? JENSEN: A Friedematt Klinikára megyünk. Ez idő tájt ez a legjobb bázeli intézmény. A vezetője, dr. Wille kitűnő diagnoszta. Ha valakitől, tőle biztosan megtudjuk, milyen természetű és mekkora a baj. (Mindketten gondolataikba mélyülnek. A vonatkerekek kattogását, az utazás zajait halljuk.) NIETZSCHE: „Mely tájra értünk, milyen nép városa ez?"* Nyálkás sötétség tapad mindenfelől rám. HANG (1): A vak Oidipusz királyt idézed. Jól teszed. Ő is azt látta Kolónosz szent ligetében, amit most te. A világtalan Homérosz is egy hosszú életen át, Hölderlin a tübingeni torony magányában, és a Názáreti a kereszten, a napnak abban az órájában, mikor sötétbe borult körülötte a világ és a templom kárpitja kettéhasadt. Ezt látják mindazok, akik életük során posványos kút vizét nem ízlelték, szikkadt tanítások penészes kenyerét nem kóstolták. Nem sötétség az, ami körülvesz, csak szemed és elméd nem szokta még meg ezt a világosságot. NIETZSCHE: A hangod hallom, de nem látom az arcod. Sokszor hallottalak már, de ritkán hallottalak meg életem folyamán. Ki vagy te? HANG (1): A név csak füst, a hang csak pára. A halandók érzékeinek valók, hogy saját jelentéktelenségüket másokéitól megkülönböztessék. A nagy körforgásban elosztanak, mint a reggeli pára a nizzai öböl fölött. Ne félj tőlem! Én te vagyok, te pedig én, és mi ketten többek, mint bármely halandó, aki eddig valaha is élt. Sokszor találkoztunk már. Genuában * Szophoklész, Oidipusz Kolónoszban 2 (Babits Mihály fordítása) 22
