Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 1. szám - Sándor Iván: A forgatókönyv

Talán a lányomnak is ő kellene inkább éjszakára? Talán... Kettőt vagy hármat küldesz eléje? Kettő elég lesz, királyom. Kiválasztottad őket? Megtörtént. Oinomaosz emlékszik Pelopszra. Járt már itt küldöttség tagjaként az udva­rában. Arról tárgyaltak, hogy közösen szállnak szembe a támadó ellenséggel. Pelopsz a küldöttség parancsnoka mellett állt. Szótlanul nézte Hippodameiát. Oinomaosz látta, hogy a lánya nem veszi le a tekintetét Pelopszról. Még soha nem látta ilyen szépnek a lányát. A fiút is szépnek látta. Magasabbnak önma­gánál, fekete fürjeit göndörebbnek, tartását kevélyebbnek. A búcsúnál minden szokást felrúgva Hippodameiához lépett, jobb keze hüvelyk- és középső ujjúval végigsimította a szemét, orrát, száját. Azon az éjszakán küldte be először a király Mürtiloszt a lányához. (Instrukció az operatőrnek és a színészeknek: minden, ami történik, egyszerű és természetes. Fontosak a színek, a fekete, a feketébe keveredő szürke, a sárgák változatai, narancs, citrom, sárgásvörös, a vár terrakotta színe. Csak Hippodameia fátyla és öccsének, a király kisfiának, Pitheusznak a köpenye fehér.) A lovas maga mögött hagyja a tengert. A nap elveszíti az időt. A szürke felhők takarásában megállapíthatatlan, hogy felfelé kapaszkodik-e vagy eltűnik. Sziklafal mentén kanyarog a hegyi út. Kőtömb gurul le a csúcsról. Sárga porfel­hő borítja el a két harcost is, akik döfésre emelt dárdával eltorlaszolják az utat. Pelopsz leszáll fekete ménjéről. Mindhárman tudják, hogy kötelességüket teljesítik. Ez hasonlóvá teszi a tekin­tetüket. A két támadó arcvonásai abban a folyamatosságban merevednek meg, ami közben az élet távozik belőlük. Pelopsz átlép a halotton, a még élő torkának szegezi a dárdáját. Bocsáss meg, mondja a földön fekvő katona. A feladatodat teljesítetted, mondja Pelopsz. Döfj... Menekülj... Szégyenteljes halál várna rám, ha így térnék vissza. Döfj... az meg a te feladatod. Pelopsz lova pofájához szorítva fejét nyugtatja a vérszagtól rémült állatot. Atléptet a holttesteken. Hosszú még az út Pisza váráig. A három szolgáló belép Hippodameia hálótermébe. Éjszaka. Ezüstfény. Az arcukon mintha ezüstös álarc volna, csak a szemüket hagyja szabadon. Az első a tükröt tartja. A második átveszi Hippodameia bíborköntösét. A harmadik átnyújtja az éjszakai gyolcsinget. Mürtilosz lép be. A szolgálók nem várják be úrnőjük intését, kihátrál­nak. Mürtilosz átveszi az utoljára távozótól a bíborköntöst, a kerevetre teríti. Hippodameia lecsúsztatja magáról a gyolcsot, a kerevetre fekszik. Minden moz­5

Next

/
Oldalképek
Tartalom