Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 2. szám - A líra/epika-(választó)vonalon (Zsávolya Zoltán 2007. őszi beszélgetése Petőcz Andrással)
A líra/epika-(választó)vonalon Zsávolya Zoltán 2007. őszi beszélgetése Petőcz Andrással- 2002-ben jelent meg összegyűjtött és új verseidet tartalmazó könyved, a Majdnem minden, közel hatszáz oldalon. Azóta két, még újabb verseket tartalmazó kötetedről tudok csak (az Európa rádió címűről és a Mecseki Rita Eszter álnéven írt Nőtincsről,). Prózamunkád viszont három is napvilágot látott az eltelt fél évtizedben. Tehát elmondhatjuk, hogy legalábbis az adott időszakra vetítve műnemi fordulat állt be nálad, nem beszélve még akkor az olyan apróságról, mint az, hogy míg korábban mintha csak érintőleges kísérletek végrehajtójaként látszottál volna fikciós szépprózát írni, addig mostanában ez látszik profilírozni alkotói tevékenységedet. Hogyan állsz a versírással a jelzett periódusban, és milyen terveid vannak ezen a téren a jövőben ?- Csak kicsit pontosítok: ebben az időszakban jelent meg a Seymour Glass „álnéven" írt Tenyered, ha csattan című haikugyűjtemény is. Ez persze nem változtat azon a tényen, hogy ez a bizonyos műnemi fordulat, amit említesz, valóban bekövetkezett. Igen látványosan következett be, hiszen két regény mellett újabb és újabb novellák is születtek ebben a korszakban. A versírásban - talán furcsán hangzik - megrendült a bizalmam. Nem érzem a vers műfaját adekvát- nak napjainkban. Szeretnék pontosan fogalmazni: úgy érzem, hogy napjainkra a vers mint olyan távlatát veszítette, olyan változások következtek be az elmúlt öt-hat évben, amelyek felvetik számomra a kérdést, van-e még értelme egyáltalán verset írni. Nem személyes „válságként" élem meg ezt az időszakot, hanem országos válságként, ha szabad ezt mondani, nemzeti válságként, ami a magyar nyelven írható verset érinti. Kifejezetten úgy érzem, hogy napjainkban olyan identitásválságban vagyunk, amely - számomra - a verset, mint a legadekvátabb nyelvi kifejeződést, alapjaiban kérdőjelezte meg. Ez az identitásválság az én számomra arról szól, hogy nemzettudatunk elbizonytalanodott, helyünk, nyelvünk és költészetünk helye megkérdőjeleződött az elmúlt években. Ez azt is jelenti, természetesen, hogy van egy általános rossz hangulat, ami országos szinten fejeződik ki. De a rossz hangulat ebben az esetben nem motiválja a költészetet, ellenkezőleg, megfojtja. Röviden szólva, tehát nem hiszek a versben, úgy érzem, a vers csak önmagunknak szól, és ez az önmagunk pedig valahogy elbizonytalanodott. A próza, úgy érzem, egyértelműbben tud megszólalni; megfogalmazza napjaink szorongásait, problémáit, és inkább van arra esélye, hogy magunkról, de ne csak magunknak beszéljen.- Milyen jelentéseit adnád meg a gyűjteményes versesköteted címének azok mellett, amelyekre a kritika felhívta a figyelmet? Személyesen mit jelent neked ez a kiadvány, amelytől immár öt év választ el? (Empátiára biztatlak egykori önmagaddal szemben...) 80
