Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 12. szám - Lanczkor Gábor: Tandori Dezső nyolc Utrillo-verse
három órára kattan, / verebek katedrálisa." A vers végén aztán az ima így bomlik ki tovább magából: „És mert az ég: örök-időt / tárol, álljon meg óra bárhol, / e húsbarna színt elütött / verebek katedrálisául / hadd kérjem, föld és ég között: II St. Spero neve egy madárról." A hármas rím középső elemeként az ötsoros versszakban kiemelt helyen szereplő elütött szó azon túl, hogy a halott, elgázolt verebekre és a három órára egyszerre utal, az első versszakbeli kérésre reflektálva tulajdonképpen be is teljesíti azt magában a nyelvi játékkal. Tandori örök időről beszél, relativizálva a versben az Utrillo-festményen ábrázolt pontos időt; saját színezésével a fekete-fehér reprodukción, az ég hús-barna színével az Utrillo által megörökített két óra ötvenöt percet az eredeti festménynek, annak Itt és Most-jának hagyja. „Habár azok a körülmények, amelyek közé a műalkotás technikai reprodukciójának terméke kerülhet, amúgy nem veszélyeztetik a mű megmaradását, mindenesetre megfosztják Itt és Most-jától.”10 Tandori művében sajátos módon egészül ki ez a Walter Benjamin-féle Itt és Most: az, hogy a reprodukciót veszi alapul az eredeti helyett, az eredeti festmény át- és felülírhatóságának is a biztosítéka a festményverseiben. És mintegy hitelesítve öntörvényű kisajátító akcióját, Tandori a következő versben, melynek festménye (Utrillo: A St. Severin templom) éppen a szemközti oldalon van valamelyik albumában a Falusi templommal, már St. Spero templomaként hivatkozik az előző költemény címadó fehér épületére. A veréb nevével felruházott templom így az egyik keresztény alapprincípiumot is visszhangozza: sperare latinul és olaszul annyit tesz, mint remélni; spero: remélek, egyes szám első személyben. Az Utrillo: A Rue Muller terasza című vers továbbírja a festményversciklus verébtematikáját. A verébfélék fehér katedrálisa után ez a terasz már rögtön A verebek terasza a költemény felütésében; egy teraszról Tandorinak magától értetődően a madarai jutnak az eszébe: „minden dologban / valami képletes dolog van, / kép, melyet más kép keretez, / és így jutunk bentebb terekre." Itt már nem a verebeknek az Utrillo-képbe való beleírásáról vagy az Utrillo-kép a költeményben verebekkel népes világként való újraalkotásáról van szó; sokkal inkább arról, hogy Utrillo utcái-házai, valamint Tandori verebei ugyanazt jelölik, ugyanaz az ennél direktebb módon megnevezhetetlen jelölt van mögöttük: „Minden csak idéző jel" - ahogy egy másik festő műve kapcsán az Előszó Paul Klee-hez című Tandori-vers zárlatában olvasható. A Rue Muller terasza második és harmadik versszakában, Tandori a versírás aktuális folyamatával magát is beleírva a képbe, egymásba csúsztatja a három helyszínt: Utrillo megfestett Rue Muller-jét, a valóságos Rue Muller-t, valamint saját Lánchíd utcáját, amely fölött meg-megpillant egy verébféle kontúrt, ahogy kinéz az ablakon keresztül dolgozószobájából. A vers utolsó két sorával, amelyek felelnek a végső ölelkező rímben, az ábrázolt-valós Rue Muller és a valódi Lánchíd utca egyfajta feltételes időbeliségben csúszik egybe és ugyanakkor 10 Walter BENJAMIN, i. m., II. fejezet, http://aura.c3.hu/walter_benjamin.html 57
