Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 12. szám - Gyulai Zoltán: Az „egy gondolkodás atlasza” (Tandori Dezső Ördöglakat című kötetéről)

nek élhetővé tételére tett „próbálkozások" sorozatának mondható). A kimondha- tóság és a mondhatatlanság (és persze a jelölhetőség és jelölhetetlenség) hasonló problematikája a sárga kötetben a hagyományos versforma kiforgatásával, újragondolásával, a (vers)formára való végletekig vitt reflexióval (legnyilvánvalóbb módon pl. A szonett címűben) a vers létmódját is újragondoló motívummá bővül. „Valóban csak láthatjuk ezt a költészetet", írja Radnóti Sándor a kötetről szóló recenziójában. „A versek csak elolvashatok, de alig hiszem, hogy előadhatók lennének. Az írásjelek szerepe megnövekedett: szinte az írásjelek képi költészete állt elő. [...] A költő megakadályozza, hogy verseit elmondják, s ezzel a vers közvetlen szavának utolsó lehetősége pusztul. Ami marad, az mind csak reflexió. "2 (El)olvasható, de nem felolvasható, fel- vagy (el)mondható szövegek: a némaság, a hallgatás határait ebben az esetben a klasszikus versbeszéd elhallgattatásával is megkömyékező képződmények, amelyek sok esetben egy lehetséges (vagy éppen lehetetlen) struktúra felmutatását viszik véghez, és - tárgyunkhoz közelítve - a későbbi rajzokhoz (képversekhez) hasonlóan a verbális közlés hagyományos módozataitól eltávolodva, logikai, nyelvi, poétikai (stb.) tények, működések, jelenségek (stb.) „ábrázolását" célozzák. Ábrázolásról pedig a kötet (az Ördöglakat) hátoldalán olvasható „EGY GONDOLKODÁS ATLASZA" felirat kapcsán beszélhetünk: olyan leképező (analogikusán ábrázoló) jelölésrendszer, amely egy térfelületen való eligazodáshoz segít. A méretarány ugyanakkor szinte mérhetetlen (hétmilliárdszoros) nagyításról tudósít. A „valóságos" méretarány, vagyis az „egy az egyben" való megmutatás lehetetlen a kényszerű részletesség ilyen léptékénél. Hogyan remélhetnénk tehát térképpontosságú eligazítást egy olyan kötettől, amely éppen azt a rálátást kénytelen nélkülözni, amely egy atlasz kicsinyítő felülnézetének kétdimenziós vetületében megvan? Amikor térképet készítünk egy beláthatatlanul kiterjedt területről, akkor azt azért tesszük, hogy a saját érzékelésünk végességéből fakadó szükségszerű tudatlanságot és esetlegességet egy számszerűsített, pontosan meghatározott kódrendszerrel jól látható határok közé szorítva egységesítsük. A kötet hátulján lévő arányszám második tagjának (az egyesnek) aláhúzása és ily módon való kihangsúlyozása az egy metafizikai hagyományát játékba hozva az egységnyi mértéket jelölő, csak aránypárjával együtt értelmezhető szám relativitását valamilyen beláthatatlan abszolútum önálló jelölőjévé avat(hat)ja. A felirat feletti ábra szóbuborékjában olvasható „túlélésről akkor beszélj, ha már meghaltál!" szellemes-játékos aforizmája így válik a határtalan-határolt gondolkodás és beszéd halálosan komoly tudásává, az időben szituált, de időn-túlira vonatkozó mondás sírkőbe zárulásának paradox képletévé, és ennek folytán hang és némaság, valamint grafikus jel és írott szöveg szövevényes problematikájának hordozójává.

„A szavak azért vannak, / mert különben / nem tudnánk! egymásnak mit mondani", olvasható a kötet első lapjainak egyikén. Az aforizma (nevezzük jobb híján annak) előtti lapon egy első pillantásra nonfiguratív „ábra" (sűrű vonalak alkotta kive- hetetlen alakzat), amely alatt az „A-Z vágtat, lasszóval" szöveg olvasható, amely a kép újbóli megtekintésekor megvilágító erővel bírhat: nehezen bár, de előáll

2 Radnóti Sándor: Talált tárgyak költészete. Tandori Dezső második kötetéről. In. Uő.: Mi az, hogy beszélgetés? Bírálatok. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1988. 213-14.

45