Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 12. szám - Tandori Dezső: A menti félypont; Porleonínusok (versek)
Porleonínusok Hirtelen ébredek, erre: „Ha tíz év...!" -s merre? semerre. Semmi se tennivalóm már, így, nap-hold vele lóbál, mind, ami óra, mi hónap volt, év, messze-kiróttak, mennyi rovás, s mi az írás... már nem is én, velem ír más. Porleonínusokat tölt két fele-gömbbe, az „ebből"-t önti, s a visszafele: s vele: „abból" - nincs eleje.------Nem lesz vége se, érzem. Hirtelen át-fele ébren, létben a megmerülés, tűnik a megkerülés, szikláé, falué, vagy programoké, de hogy „épp - vagy", ennyi csak ez? Hihetetlen. S mégsincs más, ki hihessen énvelem, ellenem, és súly, végleges, áll velem, és új s új ugyanaz, mi lehagy, míg marad, ennyi se: „Adj..." Nem! Por szállta, ha nem kér, gyúrd, tenyereddel ügyeljél fák tövisére, zuhanva, sínekre, utad sose hagyva ülj csak, a távoliságból író gép, ha világol, szerte-betűi kiállnak, fúlván nem kiabálnak, holtra-seregnyi madár, hadd, látva - vagy annyi se - szállnak, érzéked vak? a vágy gép sejtjein átfut a tájék, emlékképpel, utánad, már nem az itt, mire várnak, más mire ott, s te megérted, porleonínusi élet érintetlen elér, s mint te se, semmi se „kér", legföljebb, ha te érnéd el, mire még s hova még, s még kérnél ennyi időt, rá annyit - elég. Vele dőlj rá mind, amit úgy se fogadsz el, s azt se: előre te hagyd el. Két fél vagy. S felezésnyit körbe-határnyi egészig, felfoghatva se, fut, hullámolva: Kapud. 6
