Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 12. szám - Tóth Ákos: „A körbejárható ember”
Tóth Ákos „A körbejárható ember" Aligha van, s talán sosem volt még a művészetek magyar történetében olyan, aki Tandorinál többet mutatott meg világából. E több, mindenképp sokaságra utaló megjegyzés azonban nem az előáll(ítot)t mű tételes megszámolásának, összterjedelmének, még kevésbé oldalszámokban és bibliográfiai adatokban mérhető növekedésének kuriózuma. Nem, hiszen ez a Tandori által produkált sok/több azt a kimeríthetetlen céltartalékot, mondandót jelzi, mely halasztást nem engedőn a létezés egyszemélyes (de teljes idejű) körzetének, mint rábízott művészi gondnokságnak újrajárására szólítja a művészt. Tandorinak lassan mintha már írnia sem kellene ahhoz (azért persze írjon-írjon!), hogy értékelhető és értékes jeleket hagyjon maga után. Mintha egyszerűen elegendő lenne néhány vonallal megrajzolnia, kezdőbetűvel megjelölnie, fáradt nagyvárosi sétaként lelépnie, esetleg a világ néhány kiszakadt részeként, árva verébként vagy feledett verssorként magához vonnia mindazt, mely kezdettől lejárhatatlan belső útja állomásait, megismertető köreit jelenti. Mikor őt, mint körbejárható embert emlegetem, nem csupán a művészi-emberi sokoldalúság ritka és parádésan megvalósult tényét ünneplem. Mert Tandori erről a zsenialitással rokon értelmű, választékos művészszerepről (mint bármifajta szerepről) hallani sem akar: nagy ívben, s sosem álszerénységgel keríti el magától az efféle külső teljesség ábrándjait. A „pofátlanul goethés" ember kíváncsisága és nekibizakodása helyett (A Teljesség-Nyista) legszívesebben a mesterpózt nélkülöző kis formákban, pl. „egy Goethe-kisember monológjában" (Botanikumok s mineráliák) mutatkozik. S ha rajta múlik, biztosan Weöres, az „egyetlen túlvilági kispolgár" mellett foglal állást és örök ülést (Jelentés a szellemi neokapitalizmus állásáról). Ez azonban sosem kívül állás vagy kihátrálás egy közösség életgondjaiból és fogalomkömyezetéből, inkább olyan figyelmezés, legbelülre állás és behátrálás (mindenkori önszembenézés), mely az amatőrség elvesztésének egykori félelméből, a félbehagyás állandósult gesztusaiból mára a lét-piszkozatok, -kísérletek és továbbírások, más szóval végezhetetlen bejegyzések tisztázó erejű nagy művészetét hozta létre. Aki így körbejárható, az nem a tökéletes elzárkózás bástyáját építgeti maga körül, hanem a körkörös, mindenhonnani belátás számára tárulkozik fel, mutatja egymagát. Tanulmány-összeállításunkban ezért a körbejárásnak, e fontos életmű folytatólagos leírásainak mindig eltérő és különleges, de együttérintő kísérleteire láthatunk néhány példát. 7
