Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 12. szám - Tandori Dezső: A menti félypont; Porleonínusok (versek)

mely elsőül ér célt, bizony,

ihletve voltál,

vizes londoni padokon,

hogy fogadóztál,

miket leltél! mi szenvedés,

mi lenti félypont

lelt rád, s mi mentén, s mily kevés kell, az, hogy éld s mondd, mondd be a helyes fogadást, ezernyi fontra, vagy rímes-lényeges rakást szilvába ontva, lekvárba, versed úgy kavard, mint Kosztolányi,

Weöres, aztán - ? de ki akart vért gennyre hányni, ó, túl nagy ár ez, én szívem!

Egy dobbanással

állj meg, lépj túl mindeneken,

űrökön által.

Űrökön, annyi zűr-öröm tűnt zúzmaráján, ne rázzon már hideg-lelőn a hit, a sárkány, az ész, az értelem, a lét egzisztencia-vol ta, ne másképp, vedd a létezést hozzá-kioltva.

Ne olvass, ne rajzolj, a sport továzva tűnjön, ne éltesd, ne oltsd ki a kort, már mid se hűdjön, szélhámosán, el ne akadj embóliákon,

méh döfkőjére ne fakadj, megannyi mákonyi Mákonyos tészta, s ha diós, feltörni mit már, ablakban könyököl a jós, sors-szóra kit vár?

Le, minden igyekezeted!- Nem bírnál vélük, ha nincs belőlük eleged, s övék se-szérűd.

Ha nem szereznek szert veled,